Monthly Archives: március 2018

Utánpótlás csoportunk a VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen halmozta az érmeket

Category : Versenyek

Igazán eseménydús volt számunkra a március 3-4-i hétvége, ugyanis, a egyik nap sem múlt el sikerek nélkül. Március 4-én ismét fiatal sportolóink tettek ki magukért, ugyanis a Naplás-tó körül megrendezett VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen összes tagunk dobogós helyen végzett:
– Molnár Péter 1.helyezett lett korosztályában
– Debiec Soma 2. helyezett lett korosztályában
– Nyers Kamilla 1.helyezett lett korosztályában
– Molnár Kata 3. helyezett lett korosztályában


Mezei liga versenysorozat gödöllői állomásán remekeltek fiataljaink

Category : Versenyek

2018. március 3-án fiatal atlétáink először vettek részt a Magyar Atlétikai Szövetség által megrendezett mezei liga versenysorozat 4., gödöllői állomásán. Fiatal sportolóink eredményei egyáltalán nem jelzik, hogy ez volt az első mezei versenyük, ugyanis remekeltek egyesületünk futói:
– Kiss Gergely 1. helyezett lett az ifjúsági korosztályban
– Gold Levente 6. helyezett lett az ifjúságiak között
– Bicsák Flóra 4. helyezett lett utánpótlásként a felnőttek között
– Bukovszki Tünde 3. helyezett lett a junior korosztályban
– Nagy Julianna 4. helyezett lett a juniorok között
Gratulálunk nekik és edzőiknek, Zsoffay Róbertnek és Király Kristófnak!

Az eredmények a MASZ oldalán, vagy ide kattintva megtekinthetőek!


Klubunk gyermek csoportjának első mezei versenye

Category : Versenyek

Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, ugyanis egyesületünk minden korosztálya, csoportja képviselte klubunkat valamilyen rendezvényen, eseményen! Amatőr, felnőtt futócsoportunk szombat délelőtt “lépett fel” a FutóExpo-n és mutatta be kis közösségünket az érdeklődőknek. Vajda Zsuzsa beszélt klubunk mindennapjairól, Kis-Soós Zsanett pedig a terhesség alatti futás lehetőségeiről. Gyermek- és utánpótlás csoportunk pedig először vesz részt SportXXI. programban, MASZ mezei liga versenyen.

Hihetetlenül büszkék vagyunk az egyesületünkbe járó gyerekekre, akik a március 3-án részt vettek életük első futóversenyén, a Gödöllőn megrendezett Sport XXI. program mezei állomásán. Mind a fiú, mind a lány csapatunk hősiesen küzdött a havas-saras-csúszós pályán, kitartásukról klubunk minden tagja példát vehet. Gratulálunk a gyerekeknek és a csapatot felkészítő edzőnek, Dóczi Orsolyának!

Csapatunk tagjai:

  • Gold Anna (2006.)
  • Sántha Emese (2006.)
  • Szatmáry Júlia (2006.)
  • Bagaméri Luca(2006.)
  • Takács Bertalan (2006.)
  • Schanda Mór (2008.)
  • Zrínyi-Gál Lőrinc (2008.)
  • Sántha Barnabás (2006.)

 


Lisszaboni félmaraton MACista szemmel

Category : Versenyek

Jelen dolgozat elsődleges feladata nem a futóversenyt rendező város bemutatása, hanem az élményeink megosztása a versenyről, de természetesen az ott tartózkodás alatti tapasztalataink sem maradhatnak ki a beszámolóból.

A lisszaboni félmaratont, a Tajo folyón átívelő, kétségtelenül impozáns Ponte 25 de Abril (hevenyészett fordításban: Április 25. híd) nevű híddal reklámozzák, mivel a verseny onnan indul. Vagyis indult volna, ha nem lett volna nagy szél. Erről a rajtcsomag átvételekor tájékoztattak minket, ahol már a térképeken be volt jelölve az új rajthely, amely az állatkert mellett volt egy felüljárón. Oké, ez is valahol egy híd, ne elégedetlenkedjünk, de ha pesti viszonyokra fordítanám le, akkor az jönne ki, hogy a Lánchíd helyett a Gubacsi hídról indul.

Ilyen előzmények után érkeztünk másnap (kissé másnaposan) a versenyre, ahol már hömpölygött a végeláthatatlan tömeg. Azt nem tudtuk eldönteni, hogy a rajthely áttétele miatt vagy csak a mediterrán lazaság az oka, de az időmérés indításának a helyét, vagyis a rajtvonalat nem láttuk. Utólag azt következtettük ki, hogy egy (k) nagy hangfal mellett lehetett, amelyből hangosan szólt a néhai Michael Jackson – tól a Smooth criminal. A félmaratonnal párhuzamosan elindítottak egy ún. mini maratont is, ami megadta a kegyelemdöfést a mi versenyünknek, mivel az első 4 kilométeren a sok esernyővel sétáló nyugdíjastól futni alig lehetett.

A versenyt megelőző napon azon lelkendeztünk, hogy az útvonal mentén több kisebb színpadot is ácsoltak, ahonnan, reményeink szerint majd szól a jó kis zene. Hát sajnos nem így lett, mert a rossz idő miatt, zenekar csak egy volt, igaz ők tényleg jól zenéltek, de a többi kis színpadon nem volt semmi, egy performanszot leszámítva: egy középkorú hölgy fél lábon ugrált, miközben a hossztengelye körül forgott és artikulálatlanul ordított. Hogy ez milyen művészi célt szolgált vagy esetleg a buzdításnak egy általunk, a Kárpát – medencében nem ismert kifejezése volt, sajnos nem tudtuk megfejteni, mert szaladnunk kellett tovább. Érthetetlen okokból a sávokat néhol korlátokkal választották el egymástól, aminek következtében a hely nagyon szűk lett és még a 10. kilométernél is előfordult, hogy csak nehezen lehetett előzni. De mi ezzel az akadályoztatással még mindig jobban jártunk, mint az a középkorú, pár méterrel előttünk futó, feltehetően portugál sporttársunk, aki túl közel ment a korláthoz, annak kiálló láb részében megbotlott, egyensúlyát vesztette (vala), és a fedetlen bőrfelületének az aszfalt erőteljes támadást indítva hengerbucskázott. Hirtelen annyi ember termett körülötte, hogy ha még mi is oda álltunk volna, szegénynek levegője sem marad. A versenytáv közepe felé haladva, a rutinos szemlélő, és mi azok vagyunk, láthatta, hogy sötét fellegek gyülekeznek Lisszabon felett (egy sugár-szál odaférni alig képes), de arra, ami következett még mi sem számítottunk. Gyanúnk, hogy eső lesz, kisvártatva bizonyossággá súlyosbodott, de hogy ez az eső hatalmas széllel párosul és a vízcseppek fájdalmasan csapódnak a szemünknek, olyannyira, hogy tehetetlenül sétáltunk a monszunnal szemben, arcunkat a tenyerünkbe temettük és azt kérdeztük a gondviseléstől, hogy miért teszi ezt velünk, mit vétettünk?, na, ezt előre még mi sem gondoltuk volna.

A szervezésről még annyit mindenképpen meg kell említenünk, hogy az első kilométer jelzés, az a 7. kilométer volt, aztán a 10., majd a 13. és utána már jeleztek minden kilométert. A frissítések gyakoriságával gondunk nem volt, leszámítva, hogy palackos vizet osztogattak, amit ki kellett nyitni és a 3 dl. egy frissítésnek sok, esős időben meg nem önti magára senki a maradékot. Azt hozzá kell tennünk, hogy a furfangos szervezők az egyik frissítőpontot egy visszafordító elé 300 méterrel tettek, úgy, hogy a visszafordítás után is el lehetett venni a vizet, ezzel letudtak két frissítést 600 méteren belül. Egy helyen adtak banánt meg narancsot, de kóla, szőlőcukor és hasonlók nem voltak. A befutó csomag reklámokat, kakaót (!) meg valami emberi fogyasztásra alkalmatlan, mikróban elkészítendő ételt tartalmazott. Ezen kívül kaptunk egy banánt, meg jégkrémet, oszt’ jó napot kívánok.

És akkor most térjünk át egy kicsit Lisszabonra, magára a városra és a benne élő emberekre. Rengeteg a látnivaló a városban, érdemes felkészülten érkezni, főleg, ha rövid időre megyünk. A tömegközlekedés jó, bár a metrók ritkábban járnak, mint nálunk. Jó döntés a repülőtérről is metróval menni a belvárosba, mert a taxisok ceruzája néha vastagabban fog, mint amit a taxióra megkíván. (Ez személyes tapasztalat.) Jó éttermekből nincs hiány a városban, de mindenképpen érdemes betérni a Time out nevű piacra, ahol egy helyen, igényes környezetben, végig lehet kóstolni a portugál konyha minden vonulatát. Nem szeretünk általánosítani (vö. Mi, magyarok), de a portugálok jó fejek, segítőkészek; nem tudtunk két percnél tovább tanácstalanul állni a metróban, hogy ne jött volna oda valaki segíteni. Persze, vannak hibák is: a melyik út megyen itt Estorilba kérdésre, egy szakállas úr simán rámutatott az ellentétes oldalra. A szándékot tudtuk értékelni, biztosak vagyunk benne, hogy ő tényleg arra indulna, ha Estorilba menne. A mi léptékünknek már a Tajó folyó torkolata is óceánnak hat, de kb. 20 perces utazással elérhető az Atlanti – óceán, ami a mi látogatásunkkor éppen tajtékzott.

Befejezésül jöjjön a legnagyobb felfedezésünk: már a magyar nyelv sem a régi, már nem lehet elbújni mögé és büntetlenül beszélni akármit. Történt, hogy első este, egy helyi étteremben, vacsora közben, egy velünk megtörtént esetről beszélgettünk, amelyről itthon inkább halkan ejtettünk volna szót. A történet végén a mellettünk ülő francia férfi a térdét csapkodta a röhögéstől, és kifogástalan magyarsággal átszólt nekünk, hogy ez jó story volt. Zavarunkat elfedvén, megkérdeztük tőle, hogy tanult-e új magyar szavakat, míg a történetünket hallgatta.

A másik kellemetlenség Estoril felé félúton történt, amikor a HÉV-re felszállt egy elég ápolatlan, büdös kiskutya a gazdájával. Mi, szinte egyszerre kiáltottunk fel, hogy jaj de büdös ez a szegény kiskutya. Erre a szegény, büdös kiskutya gazdája megszólalt magyarul, hogy adjunk már neki pár eurót, mert hajléktalan. (Ad notam, a pénz átadása után a kiskutya ugyanolyan büdös maradt.)

Figyeljetek az ilyenekre jobban oda!

Lisszabon, 2018. március 11.

Tasnádi Tamás

 



Lelátóról a futópályára

Category : Club élet

Tavaly nyáron futottunk együtt először. Károly jelentős súlyfelesleggel rendelkezett, így a bemelegítő futás során a csapattól messze leszakadva, bele-belesétálva teljesítette a mintegy három kilométeres távot. Kissé megsajnálva bevártam őt, hogy bátorítsam… kedvesen értékelte a gesztust, majd derűvel a hangjában közölte, hogy gyakorlatilag jártányi ereje sincs már. Különösnek találtam, hogy nem önostorozó hangon beszél magáról, illetve gyenge fizikai állapotáról. Még különösebbnek találtam, hogy nem adja fel a méterekkel vívott, szinte reménytelennek tűnő harcát. Őszintén kíváncsivá tett azon az edzésen, hogy a srác derűs alaptermészete át fogja-e segíteni őt a későbbiekben, vagy eltűnik az edzésekről. Az előbbi történt. A hetek, hónapok egyre teltek és Karesz jelen volt szinte minden edzésen. Ősszel már láthatóvá vált, hogy egyre-másra veszíti el a felesleges kilóit, s hogy edzéseken egyre közelebb és közelebb kerül a csapat derékhadához. Mivel kapcsolatunk egészen barátian alakult, kértem, hogy válaszoljon néhány kérdésemre, mert úgy érzem példaértékű a története.

 

Érdekelne a kezdet… hogyan viszonyultál a sporthoz ifjú éveidben?

Újpestiként természetesen imádtam a sportokat, nézőként rengeteg focimeccset szurkoltam végig és egy rövid ideig gyerekatlétikára is jártam a pályára, de egy sérülés és némi lustaság miatt végül csak a lelátón ragadtam meg, így szurkolással töltöttem fiatalkorom nagy részét.

A  (már fogyatkozó) túlsúlyoddal kapcsolatban az érdekelne, hogy emlékezeted szerint, mindig is küzdened kellett-e vele, vagy volt egy pont, amikortól elszabadultak a kilók…?

Iskolás éveimtől kezdve ez kísérte végig utamat, néhány kamaszos fogyási kísérlettel. Igazából megtanultam beletörődően együtt élni vele. Nem voltam vészesen elhízott, de fiatal felnőttként rá kellett jönnöm, hogy ez veszélyes út…. Az egészségtudatosabb gondolkodás a 30. születésnapom után indult útjára.

Miért éppen a futást választottad, amikor „egészségtudatosabbá” szerettél volna válni?

A futás mindenki számára elérhető, mert egy viszonylag egyszerű mozgásforma. Így én is a kocogás mellett döntöttem. Amikor már kicsit jobban ment, akkor elhatároztam, hogy benevezek egy futóversenyre. A Vivicitta 7 km-es távját választottam, amit ugyan nehezen, de teljesítettem. Ez a sikerélmény is sokat adott ahhoz, hogy tényleg megszeressem a futást.

Hogyan kerültél kapcsolatba az egyesülettel, illetve Vajda Zsuzsival?

Zsuzsit a Nike Futóklub edzésein ismertem meg. Népszerű edzéseket vezetett a szigeti sportcentrumban, ahol több barátom is rendszeresen megjelent. A kezdőknek tartott vidám és nagyon pozitív edzéseit mindig is szerettem, és ennek folytatásaként kerültem az Ő egyesületébe a Margitszigeti AC amatőr csapatába. Tavaly május óta járok edzésekre, és nagyon megszerettem ezt a közösséget.

Milyen típusú edzéseket szeretsz, illetve érzel a leghasznosabbnak?

A fizikai fejlődéshez tökéletesek a keddi, illetve csütörtöki változatos futások, és futótechnikai gyakorlatok, de az edzések során végzett nyújtásoknak is jó hatását érzem.

Milyen célod van a futással kapcsolatban?

Régebben gyakran estem abba a hibába, hogy valamilyen időeredményhez vagy távhoz kötöttem céljaimat. Jelenleg a stabil, hosszú távú fejlődés és az egészségesebb, sportosabb életmód az egyértelmű célom, amibe persze amatőr versenyek is beleférnek

Mit kaptál, illetve kapsz az egyesületen keresztül a rendszeres sportolástól?

Kitartást, jókedvet, és ami talán még fontos: önértékelést, önbizalmat. Egy-egy edzés után Zsuzsi őszinte elismerése, vagy a csapattársak gratulációja – az utolsó résztáv megtétele után – olyan erőt tud adni, amire sohasem gondoltam. Természetesen ezek mellett, a fizikai változást is érzékelem: fogyni kezdtem.

Van-e olyan (sport)eredmény, amire büszke vagy?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy 100 kiló feletti testsúllyal is rendszeresen sportolok és lassan egy éve már kitartóan járok edzésekre. Ha a teljesítményemet nézem, akkor a 2 órán belüli félmaratonra, és a csapatban többször is lefutott Ultra Balatonra gondolok vissza büszkeséggel.

Mivel foglalkozol a civil életben?

Kommunikációs szakember vagyok. Jelenleg a legismertebb hazai ingatlanközvetítő hálózatnak vagyok a PR-,  és elemzési vezetője.

Van-e olyan tapasztalatod, melyet tanácsként meg tudnál fogalmazni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint te amikor elszántad magad a futásra?

Bármilyen úton is indulsz, futva biztos, hogy gyorsabban végigérsz rajta…

SpsDvd