Utánpótlás csoportunk a VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen halmozta az érmeket

Igazán eseménydús volt számunkra a március 3-4-i hétvége, ugyanis, a egyik nap sem múlt el sikerek nélkül. Március 4-én ismét fiatal sportolóink tettek ki magukért, ugyanis a Naplás-tó körül megrendezett VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen összes tagunk dobogós helyen végzett:
– Molnár Péter 1.helyezett lett korosztályában
– Debiec Soma 2. helyezett lett korosztályában
– Nyers Kamilla 1.helyezett lett korosztályában
– Molnár Kata 3. helyezett lett korosztályában

Mezei liga versenysorozat gödöllői állomásán remekeltek fiataljaink

2018. március 3-án fiatal atlétáink először vettek részt a Magyar Atlétikai Szövetség által megrendezett mezei liga versenysorozat 4., gödöllői állomásán. Fiatal sportolóink eredményei egyáltalán nem jelzik, hogy ez volt az első mezei versenyük, ugyanis remekeltek egyesületünk futói:
– Kiss Gergely 1. helyezett lett az ifjúsági korosztályban
– Gold Levente 6. helyezett lett az ifjúságiak között
– Bicsák Flóra 4. helyezett lett utánpótlásként a felnőttek között
– Bukovszki Tünde 3. helyezett lett a junior korosztályban
– Nagy Julianna 4. helyezett lett a juniorok között
Gratulálunk nekik és edzőiknek, Zsoffay Róbertnek és Király Kristófnak!

Az eredmények a MASZ oldalán, vagy ide kattintva megtekinthetőek!

Klubunk gyermek csoportjának első mezei versenye

Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, ugyanis egyesületünk minden korosztálya, csoportja képviselte klubunkat valamilyen rendezvényen, eseményen! Amatőr, felnőtt futócsoportunk szombat délelőtt “lépett fel” a FutóExpo-n és mutatta be kis közösségünket az érdeklődőknek. Vajda Zsuzsa beszélt klubunk mindennapjairól, Kis-Soós Zsanett pedig a terhesség alatti futás lehetőségeiről. Gyermek- és utánpótlás csoportunk pedig először vesz részt SportXXI. programban, MASZ mezei liga versenyen.

Hihetetlenül büszkék vagyunk az egyesületünkbe járó gyerekekre, akik a március 3-án részt vettek életük első futóversenyén, a Gödöllőn megrendezett Sport XXI. program mezei állomásán. Mind a fiú, mind a lány csapatunk hősiesen küzdött a havas-saras-csúszós pályán, kitartásukról klubunk minden tagja példát vehet. Gratulálunk a gyerekeknek és a csapatot felkészítő edzőnek, Dóczi Orsolyának!

Csapatunk tagjai:

• Gold Anna (2006.)
• Sántha Emese (2006.)
• Szatmáry Júlia (2006.)
• Bagaméri Luca(2006.)
• Takács Bertalan (2006.)
• Schanda Mór (2008.)
• Zrínyi-Gál Lőrinc (2008.)
• Sántha Barnabás (2006.)

Lisszaboni félmaraton MACista szemmel

Jelen dolgozat elsődleges feladata nem a futóversenyt rendező város bemutatása, hanem az élményeink megosztása a versenyről, de természetesen az ott tartózkodás alatti tapasztalataink sem maradhatnak ki a beszámolóból.

A lisszaboni félmaratont, a Tajo folyón átívelő, kétségtelenül impozáns Ponte 25 de Abril (hevenyészett fordításban: Április 25. híd) nevű híddal reklámozzák, mivel a verseny onnan indul. Vagyis indult volna, ha nem lett volna nagy szél. Erről a rajtcsomag átvételekor tájékoztattak minket, ahol már a térképeken be volt jelölve az új rajthely, amely az állatkert mellett volt egy felüljárón. Oké, ez is valahol egy híd, ne elégedetlenkedjünk, de ha pesti viszonyokra fordítanám le, akkor az jönne ki, hogy a Lánchíd helyett a Gubacsi hídról indul.

Ilyen előzmények után érkeztünk másnap (kissé másnaposan) a versenyre, ahol már hömpölygött a végeláthatatlan tömeg. Azt nem tudtuk eldönteni, hogy a rajthely áttétele miatt vagy csak a mediterrán lazaság az oka, de az időmérés indításának a helyét, vagyis a rajtvonalat nem láttuk. Utólag azt következtettük ki, hogy egy (k) nagy hangfal mellett lehetett, amelyből hangosan szólt a néhai Michael Jackson – tól a Smooth criminal. A félmaratonnal párhuzamosan elindítottak egy ún. mini maratont is, ami megadta a kegyelemdöfést a mi versenyünknek, mivel az első 4 kilométeren a sok esernyővel sétáló nyugdíjastól futni alig lehetett.

A versenyt megelőző napon azon lelkendeztünk, hogy az útvonal mentén több kisebb színpadot is ácsoltak, ahonnan, reményeink szerint majd szól a jó kis zene. Hát sajnos nem így lett, mert a rossz idő miatt, zenekar csak egy volt, igaz ők tényleg jól zenéltek, de a többi kis színpadon nem volt semmi, egy performanszot leszámítva: egy középkorú hölgy fél lábon ugrált, miközben a hossztengelye körül forgott és artikulálatlanul ordított. Hogy ez milyen művészi célt szolgált vagy esetleg a buzdításnak egy általunk, a Kárpát – medencében nem ismert kifejezése volt, sajnos nem tudtuk megfejteni, mert szaladnunk kellett tovább. Érthetetlen okokból a sávokat néhol korlátokkal választották el egymástól, aminek következtében a hely nagyon szűk lett és még a 10. kilométernél is előfordult, hogy csak nehezen lehetett előzni. De mi ezzel az akadályoztatással még mindig jobban jártunk, mint az a középkorú, pár méterrel előttünk futó, feltehetően portugál sporttársunk, aki túl közel ment a korláthoz, annak kiálló láb részében megbotlott, egyensúlyát vesztette (vala), és a fedetlen bőrfelületének az aszfalt erőteljes támadást indítva hengerbucskázott. Hirtelen annyi ember termett körülötte, hogy ha még mi is oda álltunk volna, szegénynek levegője sem marad. A versenytáv közepe felé haladva, a rutinos szemlélő, és mi azok vagyunk, láthatta, hogy sötét fellegek gyülekeznek Lisszabon felett (egy sugár-szál odaférni alig képes), de arra, ami következett még mi sem számítottunk. Gyanúnk, hogy eső lesz, kisvártatva bizonyossággá súlyosbodott, de hogy ez az eső hatalmas széllel párosul és a vízcseppek fájdalmasan csapódnak a szemünknek, olyannyira, hogy tehetetlenül sétáltunk a monszunnal szemben, arcunkat a tenyerünkbe temettük és azt kérdeztük a gondviseléstől, hogy miért teszi ezt velünk, mit vétettünk?, na, ezt előre még mi sem gondoltuk volna.

A szervezésről még annyit mindenképpen meg kell említenünk, hogy az első kilométer jelzés, az a 7. kilométer volt, aztán a 10., majd a 13. és utána már jeleztek minden kilométert. A frissítések gyakoriságával gondunk nem volt, leszámítva, hogy palackos vizet osztogattak, amit ki kellett nyitni és a 3 dl. egy frissítésnek sok, esős időben meg nem önti magára senki a maradékot. Azt hozzá kell tennünk, hogy a furfangos szervezők az egyik frissítőpontot egy visszafordító elé 300 méterrel tettek, úgy, hogy a visszafordítás után is el lehetett venni a vizet, ezzel letudtak két frissítést 600 méteren belül. Egy helyen adtak banánt meg narancsot, de kóla, szőlőcukor és hasonlók nem voltak. A befutó csomag reklámokat, kakaót (!) meg valami emberi fogyasztásra alkalmatlan, mikróban elkészítendő ételt tartalmazott. Ezen kívül kaptunk egy banánt, meg jégkrémet, oszt’ jó napot kívánok.

És akkor most térjünk át egy kicsit Lisszabonra, magára a városra és a benne élő emberekre. Rengeteg a látnivaló a városban, érdemes felkészülten érkezni, főleg, ha rövid időre megyünk. A tömegközlekedés jó, bár a metrók ritkábban járnak, mint nálunk. Jó döntés a repülőtérről is metróval menni a belvárosba, mert a taxisok ceruzája néha vastagabban fog, mint amit a taxióra megkíván. (Ez személyes tapasztalat.) Jó éttermekből nincs hiány a városban, de mindenképpen érdemes betérni a Time out nevű piacra, ahol egy helyen, igényes környezetben, végig lehet kóstolni a portugál konyha minden vonulatát. Nem szeretünk általánosítani (vö. Mi, magyarok), de a portugálok jó fejek, segítőkészek; nem tudtunk két percnél tovább tanácstalanul állni a metróban, hogy ne jött volna oda valaki segíteni. Persze, vannak hibák is: a melyik út megyen itt Estorilba kérdésre, egy szakállas úr simán rámutatott az ellentétes oldalra. A szándékot tudtuk értékelni, biztosak vagyunk benne, hogy ő tényleg arra indulna, ha Estorilba menne. A mi léptékünknek már a Tajó folyó torkolata is óceánnak hat, de kb. 20 perces utazással elérhető az Atlanti – óceán, ami a mi látogatásunkkor éppen tajtékzott.

Befejezésül jöjjön a legnagyobb felfedezésünk: már a magyar nyelv sem a régi, már nem lehet elbújni mögé és büntetlenül beszélni akármit. Történt, hogy első este, egy helyi étteremben, vacsora közben, egy velünk megtörtént esetről beszélgettünk, amelyről itthon inkább halkan ejtettünk volna szót. A történet végén a mellettünk ülő francia férfi a térdét csapkodta a röhögéstől, és kifogástalan magyarsággal átszólt nekünk, hogy ez jó story volt. Zavarunkat elfedvén, megkérdeztük tőle, hogy tanult-e új magyar szavakat, míg a történetünket hallgatta.

A másik kellemetlenség Estoril felé félúton történt, amikor a HÉV-re felszállt egy elég ápolatlan, büdös kiskutya a gazdájával. Mi, szinte egyszerre kiáltottunk fel, hogy jaj de büdös ez a szegény kiskutya. Erre a szegény, büdös kiskutya gazdája megszólalt magyarul, hogy adjunk már neki pár eurót, mert hajléktalan. (Ad notam, a pénz átadása után a kiskutya ugyanolyan büdös maradt.)

Figyeljetek az ilyenekre jobban oda!

Lisszabon, 2018. március 11.

Tasnádi Tamás