Na, már megint hol voltunk futni?

“Na, már megint hol voltunk futni?:)

A 7. Tolle Borvidék Félmaratonon, kb. 28 km és 745 m szintemelkedés. Szeretjük ezt a pályát, mert jó a szervezés, jó a hangulat, gyönyörű a vidék, de idén megint keményebb lett a pálya, mint az eddigi években volt. Hozzácsaptak vagy 4 km-t pluszban valamint egy újabb hegyet is beiktattattak.

14:00-kor volt a rajt, már ekkor erősen tűzött a nap, tudtuk ennek fele se lesz tréfa, hisz tavaly óta nem futottunk ilyen időben. Kényelmesen kezdtünk, de már a 2. km után elkezdődött a mászás, 7 dombot/hegyet, ebből 6 nagyot és 1 kicsit kellett megmásznunk. A meleg idő meg is fogott minket a futás végére, a frissítőpontokat igyekeztük kihasználni, pótolni az elvesztett folyadékot, hűsíteni magunkat. Féltávnál jött egy könnyed nyári zápor, ami kicsit felfrissítette és lehűtötte a levegőt, de nem tartott sokáig. Ezt követően a nap új erőre kapott és bepárásította a levegőt, ami tovább rontotta a komfort érzetünket.

Az útvonal most is változatos volt, csodás kertekkel, szőlővel beültetett dombokkal, a szokásos “motiváló” táblákkal: “A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel elküldeni a szervezőket az anyjukba” – “A káromkodás kompromisszum a menekülés és a küzdés között” – Káromkodnál? Várj még” – “Nem a győzelem a fontos, hanem…a hideg fröccs” – “Átgondoltad? Tehát: Nem” – “Nincs meredek emelkedő, de a lejtőért meg kell küzdened”.

Nálam 18 km után kezdődtek a problémák, az elmúlt héten végig a jobb bokám alatti, sarkam környéki fájdalommal küzdöttem,ami aztán péntekre egészen jól normalizálódott. Szombaton már nyugodt szívvel álltam a rajthoz, hogy talán nem lesz baj, de sajno nem jött be a számításom 🙁 Először a lejtőn lefelé jelentkezett a fájdalom, de a végére már emelkedőn felfelé kaptatásnál is. A mozgásom nehézkessé vált és minden lépésért meg kellett küzdenem. A következő hiba, hogy eléheztem és a végére ez hányingerré fokozódott. Habár a frissítőpontokon a víz, iso, fröccs és bodzaszörp mellett, banánból és szőlőcukorból lehetett választani (26. km-nél palacsintát is láttam, de ott már mindegy volt), sajnos nekem nem segített, mert a banánt még mindig nem szeretem. Mikor meg is fordult a fejemben, hogy eszek belőle, a gyomrom dobott egy bukfencet, így gyorsan elvetettem az ötletet. Alig vártam már a célkaput, ott várt rám Malicskó Balázs, szó szerint repültem a karjaiba és csak kapaszkodtam belé. Aki, ismer tudja hogy nézek ki, ha elkészülök az erőmmel. Teljesen elkékült ajkak, hidegrázás és egyre fokozódó hányinger. A gyomrom a futás után meg is adta magát, majd a kocsiban 1 óra ájult alvás következett elnyúlva a hátsóülésen. Malicskó Balázs miatt nem kellett aggódnom, fél órával hamarabb ért be nálam, és ha érte is megpróbáltatás, meg se látszott rajta.  Nagy élvezettel majszolta el a futás után kapott lilahagymás zsíroskenyér részemet a sajátja mellett 🙂

Most így a verseny után elkezdtem félni a Plitvice Maratontól. Ott a 42 km-en lesz, igaz “csak” kb 400 m-es szintemelkedés, aminek a teljesítése úgy tűnik, most igazán kemény dió lesz számomra.

Az eredményeink:
Malicskó Balázs: 2:28:35 – korosztályos 19. hely, férfi abszolút 41/433-ból
Bede Annamari: 2:59:59 – korosztályos 6. hely, női abszolút 34/181-ből.”

by Bede Annamária