Zsír vs. Cukor 1:0

Zsír vs. Cukor 1:0

Category : Szakmai anyagok

Sport and Nutrition Alexandre J. Pelouze csapatunk oszlopos tagja, szeptember 15-én egy nagyszerű és igen-igen hasznos előadást tartott számunkra a sporttáplálkozásról. Alex utolsó éves orvostanhallgató, aki nagyon érdeklődik az ilyen jellegű témák iránt. Előadása elején azonban elmondta, hogy semmit sem szeretne kijelenteni, inkább csak megkérdőjelezni a jelen kor táplálkozási képét, ideálját. A hallgatóközönségnek is azt javasolta, ne higgyenek neki sem, nyugodtan kérdőjelezzék meg az általa elmondottakat is. Olvassátok, tanulmányozzátok előadásának rövid, tömörített összefoglalását, amiről tudni érdemes, hogy egy bizonyos szempontból vizsgálja a témát, fontos azonban a többi nézőpont és perspektíva megismerése is.

Tévhit azt gondolni, hogy a cukor csupán az a fehér por amit, beleteszünk reggelente a kávénkba. A cukor molekulája a szacharóz, amely körülvesz minket és gyakorlatilag mindenhol megtalálható a környezetünkben. A kenyér, a rizs és a tészta is szacharózból épül fel, ami egyébként szükséges és elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott, egészséges életvitel folytatásához. (Tudnivalók: aHallgatóközönség cukor két szacharóz molekulából épül fel, a kenyér, rizs, tészta sok szacharóz molekula összekapcsolódásából jön létre)  Ezekkel az ételekkel azonban nagyon vigyázni kell! A túl sok szacharóz bevitel felborítja az egyensúlyt, és rengeteg kardiovaszkuláris betegség kialakulásához vezethet. Rengeteg ételben előfordul a cukor, amiről nem is gondolnánk, hogy tartalmaz  ilyeneket. Mindez azt jelenti, ha nem is eszünk édes ételeket, már akkor is messze a megengedett napi mérték felett fogyasztunk cukrot, amivel az emberek egyáltalán nincsenek  is tisztában.

Az elmúlt évek nagy felfedezése, amit korábban az orvostudomány még másként ítélt meg, hogy a szívbetegségek valójában nem a zsíros, hanem a cukros ételek fogyasztásával állnak kapcsolatban. A telített zsírsavak nem okoznak túl sok betegséget, azonban a szervezetünkbe kerülő fruktóz a májban zsíSport and Nutritionrrá alakul, ami az ereinkbe jutva zsírossá teszi a vérünket. A betegségeket valójában nem a kívülről bevitt zsírok okozzák, hanem a szervezetünkön belül, a saját szervezetünk által termelt zsírok. Ez a belső zsír kívülről gyakran észre sem vehető, nem is látható. Nehéz elhinni, de lehet egy illető vékony testalkatú, miközben belülről el van hízva. A külsőleg látható réteget könnyű „ledobni”, míg a belső rétegtől nagyon nehéz megszabadulni. Tudományosan ezt a jelenséget tofi-nak hívják.

Valójában észre sem vesszük, hogy naponta milyen nagy mennyiségben halmozódik fel a szervezetünkben cukor. A boltban vásárolható termékek előállítása során rengeteg hozzáadott cukor kerül bele egy-egy ételbe, amiről mi “naiv” vásárolók mi sem sejtünk. Hogy miért is Érdeklődő tekintetektörténik mindez? Az ipar ugyanis rájött arra, hogy a cukornak létezik három nagyon fontos – (számukra) “pozitív” oldala:

  1. olcsó az előállítása
  2. finom
  3. függőséget okoz.

Ha megnézzük polcokon található termékek összetevőinek listáját, általában nem is találjuk meg a cukor nevét a felsorolásban, hiszen 57 különböző „fedőnévvel” említik meg a hozzávalók között.

A 20. században „kitalált és megkreált” híres és mindenki által már jól ismert táplálékpiramis (nem a biológia órán tanult táplálékláncra J ) úgy tűnik, kezdi elveszíteni létjogosultságát. A legújabb kutatások szerint, akkor lenne valós a “piramis-szabály”, ha azt a feje tetejére állítanánk. A megfelelő zsírok bevitele a legfontosabb, a cukrok bevitele pedig kerülendő!  A természetbenSport and Nutrition (3) található természetes zsírok fogyasztása javasolt, hiszen azok – már kis mennyiségben is – megfelelő energiát adnak. Eltelsz az ilyen ételektől, nincs szükséged újabb és újabb kalóriabevitelre, és mivel nem édes, függőséget sem okoz és nem is kívánsz nagyobb mennyiséget fogyasztani. A cukor-függőséget elvonásos kísérlettekkel már bizonyították, a különbség egyéb más függőséget okozó szerekkel szemben csupán annyi, hogy a nagy mennyiségű cukorfogyasztás később betegít meg. Lassú, elhúzódó folyamat, aminek negatív hatásait később érzékeljük. Az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek ugyanolyan halálosak lehetnek, mint a dohányzás, alkohol- és a drogfogyasztás által okozott betegségek.

Javaslatok a helyes táplálkozáshoz:

  1. TermészetSport and Nutrition (1)es, nem iparilag előállított termékeket fogyasszunk!
  2. Tartsuk meg a mértéket: mindenből egy keveset!
  3. Változtassunk ételfogyasztási szokásainkon!

A legnehezebb ezek közül a legutolsó tanács, hiszen az evés mindig is, illetve a jövőben is mindig egy szociális, közösségi tevékenységnek fog számítani. Az ünneplések, a fontos események szerves része a közösségi ételfogyasztás, ezért egyedül nagyon nehéz változtatni a hagyományunkon. Ha társaságban vagyunk, nem tehetjük meg, hogy rombolva a közösségi szellemet nem eszünk együtt barátainkkal, ismerőseinkkel és családtagjainkkal. Ez ugyanis illetlen és udvariatlan lenne tőlünk. Ezért a változtatást a legegyszerűbb (és egyben a legnehezebb is) úgy elérni, ha a közösségünkben élők szokásait együttesen változtatjuk meg, hogy egy-egy ilyen alkalom során senki se legyen kívülálló.

Javaslatok futók számára: nincs szükségünk annyi cukSport and Nutritionorbevitelre, mint gondolnánk. Egy-egy hosszabb versenyt is ki lehet bírni kalória utánpótlás nélkül. Ha nem futunk túl nagy sebességgel, akkor nem is égetünk el annyi kalóriát. A szervezetünknek semmi baja sem lesz akkor, ha nem tömjük magunkba az energiaszeleteket. Az ilyen szeletek 85 %-ban cukorból állnak, és nem szabad elfelejteni, hogy a természetben semmilyen olyan készen kapott étel sem létezik, ami ilyen magas arányban tartalmazna cukrot. Ha pedig a természetben nem fordul elő ilyen, akkor, több mint valószínű, hogy nincs is rá szükségünk (még a szőlő és a dinnye sem tartalmaznak ilyen magas koncentrációban cukrokat) Másfél – két óra mozgásba nem halunk bele, ha közben nem fogyasztunk el Előadás közbenegy-egy energiaszeletet. Fogyasszunk helyette természetes eredetű energiapótlókat (banán vagy magvak). Nézzük csak meg a leggyorsabbakat! Gyorsaságuk miatt ők rengeteg kalóriát égetnek el egy-egy verseny során, sokkal többet, mint mi szabadidő sportolók. És hát valljuk be rajtuk nincs is felesleg, amiből tudna a szervezetük energiát pótolni. Nincs honnan energiát elvonni, sokkal több kalóriát égetnek el, mégsem használnak energiaszeleteket futás során. Ugyanis ők már előtte felkészülnek a megmérettetésre. Előtte már az edzések során sem használnak ilyeneket, és itt kell megjegyezni, hogy a táplálkozási felkészülésnek nagyon-nagy szerepe van egy-egy verseny sikerességében. Amennyiben 3 héttel a verseny előtt kiiktatjuk a cukrokat a felkészülésünkből, a szervezetünknek lesz elég ideje kitisztulni. Így a verseny napjához közeledve, már nem fogjuk kívánni a cukros ételeket. Merész kijelenteni, de a tésztaparty rendezése a másnapi verseny tekintetében valójában egy felesleges dolognak minősül. Hiszen mi a legrosszabb, ami velünk történhet, ha nem eszünk futás közben? Talán fogyunk egy kicsit ….