Rijeka 2017 – Jelentkezés
Category : Club élet
Folytatva a 2015-ben Triesztben megkezdett hagyományunkat, amit 2016-ban Salzburgban sem szakítottunk meg, idén az egykori magyar kikötővárost, Rijekát (Fiume, 2017. április 21-23.) hódítanánk meg futócipőben. A város fénykorát a kiegyezéstől az első világháborúig élte és Magyarország részeként virágzott fel igazán. 1915-ben itt szerelték össze hazánk legnagyobb csatahajóját, melyet Szent István névre kereszteltek. Számos épületet is ekkor emeltek, illetve az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették, amihez az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal is nagyban hozzájárult. Amennyiben élőben is szeretnéd megcsodálni az egykor hazánkhoz tartozó kikötővárost, akkor az alábbi jelentkezési lap kitöltésével nevezz a Rijekai futóversenyre!
Kérjük, hogy február 15-ig jelezd felénk érdeklődési szándékodat az alábbi jelentkezési lap kitöltésével, hogy a további információkat már közvetlenül küldessük neked:
Természetesen később is nevezhettek a versenyre, azonban a közös ügyintézést csak azoknak tudjuk biztosítani, akik a fenti időpontig jelentkeznek nálunk. A szállás pontos árát beérkezett jelentkezések után tudjuk pontosan megmondani.
Ne habozzatok, jelentkezzetek!