Ne csak a kilométereket gyűjtsük decemberben!

Ne csak a kilométereket gyűjtsük decemberben!

Category : Önkénteskedés

OCC-2010-box-burstingA hétvégi havazással végérvényesen beköszöntött a tél. A jeges, hűvős, fagyos december azonban nem érkezik egyedül, vasárnap kezdetét vette az Adventi időszak is. Ezzel pedig “eljött” annak az ideje, hogy most ne csak fussunk és rohanjunk, ahogyan azt tesszük nap, mint nap az edzéseken vagy azon kívül. Megállni, egy pillanatra körültekinteni, egy rövidet szusszani és pihenni…. ugyanolyan kiemelt szerepet töltenek be a felkészülés során, mint maga a terhelés. Most ebben a regeneráló időszakban alkalmunk jut arraMikulásfutás_MAC is, hogy több figyelmet fordítva egymásra, mások felé forduljunk. Mi meg szeretnénk mutatni, hogy a futás nem egy öncélú sport, és nem csak önmagunk boldogabbá tételére használhatjuk, ezzel még másokon is segíthetünk. Decemberben három lehetőséget kínálunk sportolóink számára, hogy a futáson keresztül másokat támogathassanak.

  1. December első hetében tartandó edzéseinken csatlakozunk a IV. Jótékonysági Mikulásfutáshoz és az  ahhoz kapcsolódó országos eseménysorozathoz, amit a Szemem Fénye Alapítvány hozott létre.  Az alapítvány célja, hogy a  gyógyíthatatlan gyermekek és az őket gondozó családok ne maradjanak egyedül küzdelmük során, ezért is alapították meg Magyarország első gyermekhospice házát, a Dóri Házat. December 1-én és 3-án, edzéseink alkalmával a pécsi Dóri Ház lakói számára gyűjtünk, megmutatva ezzel is, hogy a futás, több, mint egy magányos sport.
  2. December 5-én pedig egy 5, illetve 10km-es közösségi futással szeretnénk Ordina Tibor, többszörös magyar bajnok hármas-és távolugrónknak segíteni. Tibor az atlantai olimpián képviselte hazánkat, és az 1997-es párizsi világbajnokságon 8. hOrdina Tiborelyen végzett. 2004-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála, és annak ellenére, hogy már több műtéten is átesett, még mindig küzdenie kell a betegség ellen. Ebben szeretnénk őt most támogatni!
  3. Végül, de nem utolsó sorban december hónap folyamán saját “cipősdoboz” akciónkat is meghirdetjük!  Mindezt annyit tesz, hogy minél több doboznyi használt, de még jó állapotban lévő sportruházatot, sportcipőt szeretnénk összegyűjteni, hogy azokat személyesen átadhassuk egy hátrányos helyzetű, sportolni vágyó fiatalokat támogató alapítványnak.

Amennyiben a fenti lehetőségek közül bármelyik felkeltette érdeklődéseteket, kérjük, jelezzétek felénk, hogy mi is felkészülhessünk adományaitokra 🙂

Itt az ideje, hogy ne csak a kilométereket gyűjtsük!