Szentivánéji Száguldás 2024

Szentivánéji Száguldás

&

MONSPART SAROLTA GYALOGLÁS

Hogyan lehet 30 kört 3 óra alatt 3 fős csapatban vagy egyéniben teljesíteni?

A Margitszigeti Atlétikai Club 2024-ben már kilencedik alkalommal hirdeti meg a Szentivánéji Száguldás elnevezésű, kötetlen, bohém jellegű 3 órás váltóeseményét, amely során a 3 fős csapatoknak, baráti társaságoknak vagy egyéni futóknak szükséges 30 kört (összesen cc. 30 km-t) teljesíteniük a Margitszigeti Atlétikai Centrum körül kijelölt körpályán.

Az, ami változatlan a tavalyi évhez képest:

A rendezvény célja egy jó hangulatú futóesemény lebonyolítása, az aktív életmód és a futás népszerűsítése, mialatt a barátok, ismerősök 3 felhőtlen órát tölthetnek el egymás társaságában, miközben megmozgatják kicsit magukat. A váltóbajnokság jellegét tekintve nem egy hagyományos verseny, ugyanis lényege nem a megmérettetés és a versengés, csupán egy remek kedélyű, szabadidős sporteseményen való részvétel, amin keresztül a sportemberek közelebb kerülhetnek egymáshoz és a futáshoz. 

Az, ami változott a tavalyi évhez képest:

A tavalyi rendezvényhez képest újdonság, hogy eseményünket idén a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvánnyal közösen szervezzük, hogy kifejezzük tiszteletünket egyesületünk első elnöke, Saci iránt.  Eredetileg versenysportoló volt Saci, tájfutó világbajnokként pedig Európában ő teljesítette először 3 órán belül a maratont nők között. Amikor abbahagyni kényszerült a versenyzést, a szabadidősport és az egészséges életmód nagyköveteként hirdette és népszerűsítette a gyaloglás jótékony hatását. Ezért 2024-ben szeretettel invitáljuk rendezvényünkre a gyaloglókat, akik a futás rajtja előtt indulva egy cc. 4-5 km-es kört tesznek meg a Margitszigeten, miközben 3 állomást érintve, 3 különböző feladatlapot kapnak kitöltésre. A gyalogláson való részvétel díjmentes!

Információk:

  • A verseny rendezője: Margitszigeti Atlétikai Club
  • A verseny időpontja: 2024. június 26. (szerda) 18.00-tól 21.00-ig
  • A verseny helyszíne: Margitszigeti Atlétikai Centrum
  • Teljesítendő táv: 30 kör (cc. 30 km) a Margitszigeti Atlétikai Centrum körül kijelölt körpálya
  • A verseny limitideje: 3 óra

Útvonal:

  • a futóesemény egy 1 km-es körpályán fog haladni
  • a rajt, cél és váltópont a Margitszigeti Atlétikai Centrum 400m-es rekortán pályáján kerül kialakításra
  • vonalvezetés: Margitszigeti Atlétikai Centrum, Bringó hintók, Játszótér, Kő büfé, Hajós Alfréd Sportuszoda, Hajós Alfréd sétány, Margitszigeti Atlétikai Centrum,
  • az útvonal ide kattintva is megtekinthető a térképen

Menetrend:

  • Regisztráció, rajtszám felvétel: 16.00-tól 17.00-ig
  • Ünnepélyes megemlékezés egy tisztelet fal elhelyezésével:
  • Közös bemelegítés: 17:30
  • Gyaloglás rajtja: 17.45
  • Futás rajtja: 18:00
  • Cél: 21:00
  • Eredményhirdetés:  az utolsó csapat beérkezését követően
  • A létesítmény elhagyása: 21:30

Kategóriák:

  • férfi csapatok
  • női csapatok
  • vegyes csapatok

Váltás:

  • a váltók tetszőleges alkalommal, a kijelölt váltóhelyen akár körönként is válthatnak
  • a versenyző a váltáskor a váltóbotot átadja a társának, aki azzal folytatja a versenyt

Nevezési információk:

  • nevezni 3 fős csapatokban vagy egyéniben lehet
  • 18 éven felüliek nevezését fogadjuk el
  • maximálisan 100 fő nevezését tudjuk elfogadni

Nevezési díj:

  • június 20-ig: 3.000 Ft/
  • június 21-től 25-ig: 4.000 Ft/fő
  • a gyalogláson való részvétel DÍJMENTES

Nevezési határidő:

  • nevezni június 25-ig (kedd éjfélig) a kiírás végén található nevezési lap kitöltésével, valamint a nevezési díj előre történő megfizetésével a Margitszigeti Atlétikai Club számlaszámára: Raiffeisen Bank 12010635-01535769-00100001
  • helyszíni nevezést csak korlátozott mértékben tudunk elfogadni

Díjazás: 

  • minden befutó teljesítményét éremmel jutalmazzuk
  • kategóriánként az első helyezett csapat tagjai havi tagdíjat kapnak tőlünk ajándékba, a második és a harmadik helyezett csapat tagjai MAC ajándéktárgyakat
  • meleg kézfogást és elismerést 🙂

Egyebek:

  • öltözési  és csomagmegőrzési lehetőséget biztosítunk,
  • frissítést biztosítunk,
  • a jókedvet pedig garantáljuk 🙂

Nevezési felület a futóknak IDE kattintva, a gyaloglóknak pedig IDE klikkelve érhető el!