Sportegyesületek Országos Szövetségének pályázata

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Egyesületünkben, a Margitszigeti Atlétikai Club-ban jelenleg 6 edző foglalkozik a 4 csoportban atlétikával. Kovács-Dóczi Orsolya irányítja a közel 45 fős gyermekcsapat játékos, a sport alapjait megismertető foglalkozásait (8-14 évesek korosztály). Mellette Zsoffay Róbert foglalkozik a hozzá járó 14-23 éves fiatalokkal, és közel 25 főnek tart sportágspecifikus edzéseket, úgy, mint Király Kristóf is, aki ugyancsak ezzel a korosztállyal foglalkozik, és közel 35 főnek tart edzéseket. Mindezek mellett létezik egy közel 120-130 fős taglétszámmal rendelkező szabadidősportos futócsoportunk is, akik 3 edző koordinálása mellett edzenek a Margitszigeti Atlétikai Centrum területén.

Klubunk eddig leginkább olyan sportolókkal foglalkozott, akik ugyan mindig is szerettek volna megismerkedni az atlétikai alapjaival, azonban nemigen éreztek magukban indíttatást a versenyeken való részvételre. Ez leginkább a gyermek- és az utánpótlás korosztályokra volt jellemző, mert ebben a korosztályban nehéz olyan egyesültet találni, ahol nem a versenyekre való felkészítés, a megmérettetéseken való részévétel, nem a teljesítmény áll a középpontban. Eddig egyesületük, – leginkább szülői, gyakran azonban sportolói kéréseknek is eleget téve,-  nem a teljesítménykényszert helyezve előtérbe, foglalkozott azokkal a tagjaival, akik szerettek volna atlétizálni szabadidejükben.

A minket jellemző otthonos, családias légkör, vonzza azonban az olyan gyerekeket, fiatalokat is, akik néha azért szívesen részt vennének egy-egy versenyen, próbára tennék magukat. Mindezidáig csak egyedüli esetekben fordult elő, hogy tagjaink közül páran bekapcsolódtak a MASZ versenyrendszerébe, kiváltották versenyengedélyeiket, és a Szövetség által rendezett versenyeken elindultak. Ezek az esetek azonban eddig alulról jövő kezdeményezések, nem pedig felülről érkező elvárások voltak. Eddig szervezetten, edzői koordinálás alatt irányított versenysportos felkészülés nem volt jelen egyesületünkben.

Edzőink azonban mind felkészült szakemberek, és érzékelik annak a súlyát, hogy sok tehetséges fiatal is megfordul kezeik között. Klubunknak ezért be kellett látnia, és fel kellett ismernie, hogy a tehetségek kiválasztása, azok esetleges versenyeztetése vagy más kluboknak történő átadása mellett nem mehet el. Ezért a most megpályázott támogatást három alapvető tevékenységre használtuk fel.

  1. A gyermekcsoportunkat bekapcsoltuk a Magyar Atlétikai Szövetség által meghirdetett Kölyök Atlétika és a Sport XXI. Programokba:
    • a SOSZ-tól kapott támogatás terhére gyermekcsoport edzőjét, Kovács-Dóczi Orsolyát megbíztuk, hogy készítse fel a csapatot a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett 2018. máricius 3-i gödöllői Sport XXI. mezei futásra. Gyermekcsoportunk 8 tagja élete első versenyén vett tehát részt, ezzel pedig egyesületünk először nevezett be Sport XXI. versenyre. A versenyen részt vevő gyermekeket és edzőjüket, Kovács-Dóczi Orsolyát is egyesületi névvel és logóval ellátott, teljes felszereléssel jutalmaztuk, hogy ezzel is ösztönözzük őket a versenyzésre, illetve, hogy érezzék, klubunk nem a kiemelkedő eredményeket értékeli, hanem magát a részvételt. Csapatunk tagjai ugyan nem értek el dobogós helyezést, de mindenki a tudásának megfelelően teljesítette a távot:
    • Gold Anna (2006.)
    • Sántha Emese (2006.)
    • Szatmáry Júlia (2006.)
    • Bagaméri Luca (2006.)
    • Takács Bertalan (2006.)
    • Schanda Mór (2008.)
    • Zrínyi -Gál Lőrinc (2008.)
    • Sántha Barnabás (2006.)
    • továbbiakban is tervezzük, hogy részt veszünk a Sport XXI. Programok versenyein, ahol az U13-as korosztályban már megjelennek a sportágspecifikus mozgásformák is. Ezekre a versenyekre való felkészülés már feltételezi a specifikus sporteszközök használatát is, ezért a támogatásból kimondottan gyermekek számára készített, kifejezetten Kölyökatlétikai eszközöket forgalmazó cégtől rendeltünk gátakat, labdákat és gerelyeket.
    • tekintettel arra, hogy több gyermeket is tervezünk indítani a későbbi versenyeken, közel 25 gyermeknek rendeltünk közös, egyesületi pólót, hogy az egységes megjelenés ezeken a versenyeken ne legyen gond.
  2. A serdülő, junior és utánpótlás korosztályt bekapcsolni a nekik megfelelő korosztályok a MASZ Liga versenyeibe, a Budapest Bajnokságokba, melyek az országos bajnokságok felé megnyithatnák a kaput legtehetségesebb atlétáink részére
    • a SOSZ-tól nyert támogatás terhére egyesületi névvel és logóval ellátott, teljes felszerelést ígértünk azoknak, akik részt vesznek MASZ által rendezett 2018. március 3-i gödöllői Mezei Liga versenyen, vagy a kevésbé esélyeseknek a kevésbé „komoly” szervezésű, de hasonló szakmai felkészülést igénylő március 4-i Naplás-tavi VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen. Összesen ebből a korosztályból 12-en jelentkeztek a versenyeken való indulásra (10-en Király Kristóf csoportjából, 2-en pedig Zsoffay Róbert csoportjából), és habár 3 voltak, aki időközben lebetegedtek vagy megsérültek, egyesületünk elnöksége úgy határozott, hogy mind a 12 főnek biztosítja a minőségi, teljes felszerelést, ahogyan a csoport edzőjét Király Kristófot is megjutalmazza egy ilyen garnitúrával. A versenyeken való részvétel sikeresen zajlott, hiszen több dobogós helyezést is be tudtunk gyűjteni, ennek ellenére, nem az eredményre helyezve a hangsúlyt, az összes résztvevőt megjutalmaztuk a felszereléssel, ezzel is ösztönözve őket, hogy a továbbiakban is induljanak el hasonló szintű versenyeken.

Eredményeink Mezei Liga versenyen:

  • Kiss Gergely helyezett lett az ifjúsági korosztályban
  • Gold Levente helyezett lett az ifjúságiak között
  • Bicsák Flóra helyezett lett utánpótlásként a felnőttek között
  • Bukovszki Tünde helyezett lett a junior korosztályban
  • Nagy Julianna helyezett lett a juniorok között

Eredményeink Tavaszváró mezei futóversenyen:

  • Molnár Péter helyezett lett korosztályában (16-19 évesek)
  • Debiec Soma helyezett lett korosztályában (16-19 évesek)
  • Nyers Kamilla helyezett lett korosztályában (16-19 évesek)
  • Molnár Kata helyezett lett korosztályában (14-15 évesek)
    • Ugyancsak ösztönzésképpen határoztunk úgy, hogy ebből a csoportból nem csak a résztvevő atlétáinkat látjuk el felsővel, hanem igaz kevésbé minőségi, azonban az egyesület nevével és logójával ugyancsak ellátott egységes futópólóval további 26 korosztályos (15-en Király Kristóf csoportjából, 11-en pedig Zsoffay Róbert csoportjából) atlétát is megajándékozunk egy-egy pólóval.
    • Ezen korosztály edzői igényként jelezték egyesületünk vezetősége felé, hogy felkészülésüket segítené, ha az edzések végén elvégzett nyújtó, illetve erősítő gyakorlatokhoz pár sport polifoam-t tudnánk biztosítani, így a támogatás terhére a teljes csoportnak vásároltunk 10 db sport polifoam-t.
  1. Mindkét csoport tevékenységét bemutató, népszerűsítő kommunikációs költségekre:
    • weboldalunkon, facebook oldalunkon, illetve havi hírlevelünkben szerettük volna, hogy a gyermek, serdülő, junior és utánpótlás korosztályok eredményei is megjelenjenek, hogy beszámoló készüljön a versenyeken való részvételükről, az eredményeikről. A feladatok ellátásával weboldalunk kezelőjét bíztuk meg, amely tevékenység eddig nem tartozott feladatai közé. Internetes felüleltünkön ezután is szeretnénk egyre több figyelmet szentelni ennek a korosztálynak, hogy ezzel is egyre több hasonló korosztályú sportolót tudjunk megnyerni magunknak. Ezért a továbbiakban számukra külön odalakat is tervezzük majd kialakítani honlapunkon belül.

A támogatása hatásaképpen a fenti megnevezett sportolók jó élményekkel gazdagodtak, és most már nem tartanak az atlétikai versenyeken való indulástól sem. Az eredményektől függetlenül, csupán a részvételért cserébe kapott sportfelszerelések megfelelő motivációt jelentettek fiataljaink számára. Ennek hatásaképpen többen is beneveztek és elindultak a Budapesti Atlétikai Szövetség által 2018. április 7-én szervezett Budapest Mezei Bajnokságon.  Egyesületünk be is gyűjtött több dobogós helyezést is, ugyanis

  • második helyezett lett az ifjúsági lány csapatunk ( Kéri Anna, Németh Zsófi, Szebechlebszki Lilla)
  • második helyezett lett a junior lány csapatunk (Nagy Juli, Rojik Dóri, Illyés Dóri)
  • második helyezett lett egyéniben az ifjúságiak között Gold Levente.
  • harmadik helyezést ért el az ifjúsági fiú csapatunk (Gold Levente, Kocsondi Lóránt, Szabó Zsigmond)
  • harmadik helyezést ért el egyéniben a juniorok között Nagy Juli.

Támogatásukért köszönettel tartozunk, hiszen ezzel ösztönözni tudtuk edzőinket és sportolóinkat az atlétikai versenysorozatokba való bekapcsolódásra. A egységes sportfelszerelések nagy mennyiségben történő beszerzése hozzájárult az összetartozás tudat erősítetéséhez, hiszen fiataljaink azóta is büszkén viselik azokat a pályán, és azon kívül is. A beszerzett sporteszközök pedig az edzések változatossá, érdekesebbé tételéhez járultak hozzá, növelve ezzel a gyermekekben, fiatalokban az atlétika iránti elkötelezettségüket.

Budapest, 2018. április 19.

 

KIADÁSOK SZÖVEGES INDOKLÁSA

Egyesületünk, a Margitszigeti Atlétikai Club a Sportegyesületek Országos Szövetségével 2018. február  22-én kötött HBII/106. iktatószámú szerződése alapján, 800.000 Ft összeget használt fel gyermek, serdülő, junior és utánpótlás korosztályú csoportjanak támogatására.

A fent említett összegből gyermekcsoportunk 8 tagja részére, akik vállalták, hogy részt vesznek a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett Sport XXI.  mezei futáson Gödöllőn 2018. március 3-án, teljes felszerelést vásároltunk. Fejenként 6.169 Ft-ot költöttünk az indulókra, amely esetükben tartalmazott egy Hike100 típusú futópólót (689Ft/db egységáron), RunDry típusú futónadrágot (3990 Ft/db egységáron), Hike100 típusú polár futó felsőt (1490 Ft/db egységáron). Összesen 49.352 Ft-t használtunk fel a Sport XXI. programban részt vevők felszerelésének megvásárlására.

Az előzetes számítások és becséles ellenére a gyermekek ruházata kevesebbe került, mint a költségtervünkben feltüntetett összeg, így a fennmaradó forrásból gyermekcsoportunk többi tagja részére is – összesen 25 gyermeknek – vásároltunk pluszban Hike100 típusú pólókat, ugyancsak 689Ft/db egységáron. Így a gyermekcsoportunk nagy része egységes pólót tud most már viselni edzéseken, esetlegesen a versenyeken. Összesen tehát a gyermekcsoportunkra – azaz a 25 pólóra és a 8 teljes felszerelésre – 66.578 Ft-ot költöttünk el.

Tekintettel azonban arra, hogy eredetileg 200.000 Ft-ot különítettünk el a gyermekcsoport részére, amit végül nem költöttünk el, maradt az egyesületnek felhasználható összege. Elnökségünk úgy határozott, hogy ebből az összegből 26 db MH100 típusú pólót vásárolunk még a serdülő, junior és utánpótlás korosztályú csoport számára is 1134 Ft/db egységáron, összesen 29.485 Ft-ért.

A teljes ruházat vásárlása még így is csak 96.062 Ft-ot tett ki, a betervezett 200.000 Ft helyett. A megmaradó összegből – elnökségi döntést követően – 85.550 Ft-ért a 25 db gyermekpólóra, a 8 gyermek felsőre, illetve a 26 db serdülő, junior és utánpótlás korúak pólójára is (azaz összesen 59 felsőre) 1450 Ft/db egységáron rányomtattuk egyesületünk nevét és logóját, amely összeget ugyan előre nem terveztünk be a támogatásba, azonban el tudtunk rá különíteni forrást.

A felhasználható támogatásból egyesületünk egységes, minőségi felszereléssel szerette volna megjutalmazni a serdülő, junior, utánpótlás korosztályunk azon 12 tagját – illetve az őket felkészítő 2 edzőt – akik vállalták a Magyar Atlétikai Szövetség által rendezett 2018. március 3-i  gödöllői Mezei Liga futáson, valamint a 2018. március 4-i Naplás-tavi VIII. Everling Tavaszváró mezei futóversenyen való való részvételt, is. Az egységes felszerelés ebben az esetben is futónadrágot (Nike Essential tight típusú nadrág 10.000 Ft/db egységáron), rövid ujjú futópólót (Nike Miler ru. típusú technikai póló 6.400 Ft/db egységáron), valamint egy hosszú ujjú futó felsőt (Nike Miler hu. típusú technikai póló 7.200 Ft/db egységáron) jelentett feliratoztatva (2.400 Ft/db egységáron). Fejenként 26.000 Ft-ot költöttünk a 12 indulóra és a 2 edzőre, ami azt jelenti, hogy összesen 14 garnitúra ruhát vásároltunk 364.000 Ft értékben.

A Magyar Atlétikai Szövetség által 2018. március 3-án megrendezett Mezei Liga gödöllői állomásán való részvételt az utánpótlás korosztállyal foglalkozó edzők tették lehetővé, akik a felkészítették  atlétáinkat a MASZ Mezei Liga, a Sport XXI. Program és a Kölyökatlétikai Program versenyeire. A januártól márciusig tartó szervezési munkáért, a csapat félkészítéséért, valamint a helyszíni tevékenységéért egyesületünk elnöksége összesen 75.000 Ft-os megbízási munkabért állapított meg az edzők részére.

Tervezzük, hogy gyermekcsoportunkkal a MASZ Kölyökatlétikai- és Sport XXI. Program versenyein részt a továbbiakban is részt veszünk. A felkészüléshez szükséges sporteszközöket a támogatás terhére szereztük be: a műanyag gerelyek (15.000 Ft/db egységáron), medicinlabdák (6.060 Ft/db egységáron), a reakciólabdák (1.200 Ft/db egységáron), és az állítható gátak (12.000 Ft/db egységáron) mind a felkészülést szolgálják és teszik lehetővé.  Összesen 113.580 Ft-ot különítettünk el a támogatásból erre vonatkozóan.

Egyesületünk 10 db sport polifoam-t szerezett be 1.626 Ft/db egységáron, összesen 16.260 Ft értékben, a serdülő, junior, utánpótlás korosztályú csoport tagjai részére, amelyek használata elengedhetetlenek a felkészülés során az erősítések, nyújtások elvégzésénél. Klubunk így sporteszközök beszerzésére összesen 129.840 Ft használt fel a támogatásból.

A serdülő, junior, utánpótlás korosztályú csoportok tagjainak leigazolási (2.000 Ft/db egységáron), átigazolási (2.000 Ft/db egységáron), versenyengedélyekkel kapcsolatos díjai (500 Ft/db egységáron) a 2017. év májusától 2018. februárjáig tartó időszakban összesen 27.800 Ft-os kiadást jelentettek Egyesületünk számára, melyet ugyancsak a támogatás terhére kívánunk elszámolni.

Az egyesületünk elnöksége által kijelölt 2 mezei futóverseny, azaz a MASZ által rendezett 2018. március 3-i  gödöllői Mezei Liga futás, valamint a 2018. március 4-i Naplás-tavi VIII. Everling Tavaszváró mezei futóverseny, amelyekre a támogatásban eddig felsorolt költségeket is fordítottuk, nevezési költségeit a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club által kiállított 5.100 Ft-os számla, valamint a Csömöri Sport- és Szabadidő-Szervező Kft. által kiállított 5.100 Ft-os számla tartalmazza. A serdülő, junior, utánpótlás korosztályú csoportok tagjainak nevezési díjai, az át- és leigazolási díjai, valamint versenyengedéllyel kapcsolatos kiadásai összesen a 2017. májustól 2018. márciusig tartó időszakban 37.900 Ft-ot jelentettek klubunk részére.

A fent említett versenyeken való részvételről, illetve az ott elért eseményekről való tájékoztatással, weboldalunkon, facebook oldalunkon való híradással, március hónapban kiküldött egyesületi hírlevelünkben való közléssel weboldal készítőnket bíztuk meg 24.000 Ft-os megbízási díjjal.

Egyesületünk által felhasznált összeg: 800.000 Ft

Budapest, 2018. április 19.