A zápor nem akadály!

A zápor nem akadály!

Category : Club élet

Nagyszámú lelkes résztvevő jelent meg a nyílt napunkon

nyílt nap32Nyílt napot szerveztünk 2016. március 29-én, kedden este, amelyre a borús időjárás ellenére a vártnál is nagyobb létszámban érkeztek a futás iránt érdeklődő amatőr futók. A remek hangulatú „próbaedzés” három csoportban zajlott, mindenki a saját szintjének megfelelő feladatok teljesítésében vehetett részt. Az érdeklődők magas létszáma is bizonyítja, hogy a futás az elmúlt években hazánkban is egyre népszerűbbé vált.

Tárt kapus eseményünk remek lehetőséget biztosított ahhoz, hogy bemutassuk egyesületünket a kíváncsi futók számára. Érdemes ugyanis tudni rólunk, hogy

  • a jelenleg 180 tagot számláló, a hazai palettán még fiatalnak számító klubunk – annak ellenére, hogy pár éve már sikeresen működik- csupán 2015-ben vált hivatalosan bejegyzett sportegyesületté;nyílt nap20
  • egyesületünk elnöke Monszpart Sarolta, tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, aki megtisztelt minket nyílt napunkon, és megtanította nekünk a helyes és szakszerű bemelegítés aranyszabályát;
  • szaktudással rendelkező edzőinket jellemzi, hogy mindig igyekeznek megadni a legmegfelelőbb empatikus támogatást tanítványaik számára, hogy a sportolók személyre szabott és könnyen értelmezhető tanácsokat kapjanak a sérülések és a túledzettség elkerülésével, kezelésével, valamint az edzések megtervezésével kapcsolatban.

Klubunk felnőtt amatőr futócsapata több szempontból is egyedi a hazai futóközösségek között:

  • jóval túlmutat egy spontán szerveződő futócsapat közösségén, ugyanakkor keretei lazábbak, és céljai is mások, mint egy professzionális sportegyesületé;
  • futóedzéseink minden kedden és csütörtökön több csapatba osztva zajlanak, külön csapatba sorolva a hasonló igényű és erőnlétű futókat;nyílt nap15
  • minden edzés kicsit más, változatos a program. A közös bemelegítő futást követően az erőnlétet és edzettséget javító hosszú- és rövid résztávok, iramváltó futások következnek, és a futómozgást „csinosító” futóiskola;
  • tagjaink sokszor együttesen tűznek ki közös célokat és készülnek hazai és külföldi amatőr futóversenyek különböző távjaira;
  • tagjaink egy évben többször is felkerekednek, hogy együtt edzőtáborozzanak, amelyek nem csak, hogy  jó erőpróbának bizonyulnak, hanem később emlékezetes közösségi élményekké is válhatnak.

Bár a kedd esti nyílt nap a felnőtt amatőr futócsoport eseménye volt, a klubban a család minden korosztálya megtalálhatja a neki megfelelő szabadidős mozgásformát:

  • ugyanis versenyszerű atlétikai edzéseket kínálunk utánpótlás korúaknak a hét minden napján,
  • illetve játékos jellegű atlétika-foglalkozásokat gyermekeknek (6-14 éves korosztály) hétfőn, szerdán és pénteken.

Vajda Zsuzsa, a klub vezető edzője elmondta: „Ami számunkra fontos, és amiért a klubot létrehoztuk, hogy szeretnénk átadni egyrészt a sportolás örömét, másrészt a siker lehetőségét. Az emberek jelentős része úgy érzi, hiába végzi remekül a munkáját a hétköznapok során, ha nincs pozitív visszajelzés, elismerés, siker. A futópályán a teljesítmény egzakt módon mérhető, így a siker kézzelfogható. Az élet bármely területén elért siker pedig egész egyszerűen örömet okoz. Ennek az örömnek az esélyét szeretnénk átadni a klubba hozzánk járó közösségnek.” A klub közösségének vonzerejét pedig a következőképpen jellemezte: „Általában minden jó hangulatú közösség csábító. A mi futóközösségünkben mindig jó hangulat uralkodik, amit mi magunk teremtünk meg azzal, hogy vágyunk arra az örömre, amelyet a futás által érhetünk el, és oszthatunk meg egymással. Közösségünk összetartó ereje a mozgás szeretete, és a jó társaság iránti igény.”nyílt nap13

A klubot ajánlják mindazoknak, akik már futók és szeretnének egy szervezett futóközösséghez tartozni, vagy akik csak egy kicsit is érdeklődnek a futás iránt, de nem tudják, hogyan kellene elkezdeni, vagy már elkezdték, de megrekedtek egy szinten, s keresik a továbblépés módját.

Várnak tehát mindenkit sok szeretettel edzőink az alábbi edzéslehetőségek bármelyikén

Edzéseink