Edzőink bemutatkoznak: Soós Márton
Category : Edzőink
Mesélj egy kicsit a sporttal való kapcsolatodról!
A családban fiú-testvérem kezdett el először atletizálni; a pozitív tapasztalatok és meglehetősen nagy mozgásigényemből adódóan kerültem le én is az atlétika-pályára. Egyébként a mai napig legnagyobb szerelmem a labdarúgás. Ha tehetem, kiegészítő sportként jelenleg is űzöm, bár sajnos már kisebb intenzitással, mint régen, amikor heti 10-15 órát is a pályán töltöttem. Serdülő koromban 8 évig jártam úszni, így vizes környezetben is otthon érzem magam; ebben szintén igyekszem tartani a legalább heti egy alkalmat. Sokat kerékpározok, és 2016-ban kipróbáltam magam egy-két triatlon versenyen is – utóbbi nagy élmény, mindenkinek ajánlom! ’Vízhordóként’ számtalanszor, esetenként pedig edzőtársként is hozzájárulhattam – a nálam jóval eredményesebb – testvérem felkészüléséhez, erre egész életemben büszke leszek!
Mit adott Neked az atlétika, miért ajánlanád másoknak?
Türelem, kitartás, áldozatkészség. Ha fejlődni szeretnénk, el akarunk érni valamit, akkor a meglévő állapotot felül kell vizsgálni, leporolni, a hibás részeket eltávolítani, azaz a további munkát körültekintően meg kell alapozni. Nem szabad abba a hibába esni, hogy mindezek után csak és kizárólag előre tekintünk; amit felépítünk, azt időnként újra- és újra ismételten vissza kell bontani, csiszolgatni, és úgy tovább lépni a következő szintre. És ez nem csak a sportra vonatkozik! Ha az lenne a feladat, hogy fogalmazzak meg egy rövid, a futást népszerűsítő marketing-szöveget, akkor azt mondanám: “A futás egyaránt hozzájárul testi-lelki egészségünk fenntartásához, fejlesztéséhez, valamint segít a mindennapi, a ‘civil’ életben előforduló nehézségek leküzdésében is. A testünk egész életünk során velünk van, ezért azt vallom, hogy meg kell tanulni vele együtt élni, megismerni, ’jóban lenni’ vele. Az atlétika, és úgy általában a rendszeres sport ehhez egy kitűnő, semmivel sem helyettesíthető eszköz!
Miért, hogyan lettél edző a MAC-nál, és kikkel foglalkozol?
A PTE-ETK rekreációszervezés, egészség- és életmódfejlesztés szakán végeztem, ahol többek között anatómiát, élettant, edzéselméletet hallgattam. 2016. nyarán megszületett Sógornőm első gyermeke, az így megnyílt edzői pozíció kapcsán merült fel a nevem, a többit pedig már tudjátok.. 🙂 Szeretek emberekkel foglalkozni, és az atlétikával kapcsolatos tapasztalataimat szívesen adom tovább a sportággal ismerkedőknek. Mindenkit szívesen segítek a felkészülésében, jelenleg keddenként az (újra)kezdők csoportját igyekszem koordinálni, időnként pedig a csütörtöki edzésen is velem találkozhattok!
Mi a célod edzőként, mi az, ami számodra fontos ebben a munkában?
Szeretnék a lehető legtöbb embernek segíteni céljai elérésében, legyen az egy jólesően kényelmes edzés, folyamatosan javuló egyéni csúcsok, vagy akár csak a hétköznapi feszültségek hatékony levezetése, az egészsége fenntartása, fejlesztése. Fontosnak tartom, hogy az ember időről időre kitűzzön maga elé célokat, amiért küzd, és amiket elérve kellemes megelégedettség töltheti el. Úgy gondolom, hogy teljesítőképességünk határait folyamatosan feszegetni kell, még ha ez a legtöbbször fájdalommal jár is; ugyanakkor – reális célok esetén – az eredmény sosem marad el!
Mi a véleményed a MAC-ról, mint közösségről, miért ajánlanád?
A MAC címszavakban: az egymás, az élet, és a sport iránti kölcsönös és odaadó tisztelet. Ez a klub az egyik legnyitottabb, legbefogadóbb közösség, amivel valaha találkoztam; a csapat kellően heterogén összetétele garantálja, hogy mindenki megtalálja benne a maga helyét!
És végül; kiknek ajánlanád az edzéseket?
Mindenkinek és bárkinek! 🙂