„…igen, van kedvem veletek futni!”
Category : Riportok
Tasnádi Tamás oszlopos tagja a csapatunknak. Legutóbbi beszélgetésünk során kiszámoltuk, hogy bizony hat éve jár Vajda Zsuzsi csoportjába futni. Innen jött az ötlet, hogy egy kis riportban bemutassuk őt, akinek a futás – nem túlzás – megváltoztatta az életét.
Tamás! Érdekelne, hogyan éltél korábban? Sportoltál?
Gyerekkoromban leigazolt focista voltam, de a középiskola második felében abbahagytam és évekig semmit sem sportoltam. Később, havonta egy-két alkalommal eljártam úszni, de akkor is a 10 perces úszás után inkább a szaunában ültem. Nem hiányzott a sport, az meg, hogy fussak, meg sem fordult a fejemben. Emlékszem, kb. 10 évvel ezelőtt, egy szép őszi napon a belvárosban volt dolgom, és láttam, hogy a rakpart le van zárva. Egyszer csak feltűnt egy futó, majd jöttek utána egyre többen, több ezren lehettek. Néztem őket, de semmilyen késztetést nem éreztem, hogy én is ott fussak, sőt, igazából nem is értettem, hogy miért futnak.
Honnan jött az ötlet, hogy elkezdj futni? Mi vonzott ebben a sportban?
30 éves korom környékén elkezdtem érezni, hogy szükségem van a mozgásra. Az kizárt volt, hogy egy teremben súlyokat emelgessek vagy, quod Deus avertat, futópadon fussak. A friss levegőn akartam mozogni, így kizárásos alapon maradt a bicikli és a futás. Elhatároztam, hogy kerékpárral fogok kijárni a szigetre futni. Nem is telt el sok idő és az ismerőseim kérdezgették, hogy minden rendben van-e velem, mert pár kilót leadtam. Addig is távol állt tőlem a diéta, de ekkor világossá vált számomra, hogy a futás mellett, bármit, bármikor ehetek, ihatok anélkül, hogy elkezdenék hízni.
Az étkezés kérdéséb
en tehát „szabadabbá tett” a sport. Ezen kívül még milyen változást idézett elő a rendszeres mozgás az életedben?
Akik ismernek, tudják, hogy kedd és csütörtök esténként csak nagyon indokolt esetben választok a futáson kívül más elfoglaltságot. A futás egy olyan rendszert vitt az életembe, amely annak ellenére, hogy néha lemondással jár, sokkal többet ad nekem, mint amennyit elvesz.
Mi volt az első komolyabb célod a futással?
Belesétálás nélkül le akartam futni egy szigetkört. Amikor ez sikerült, célba vettem a két kört, de ez hosszú hetek után sem sikerült. Már-már bele is nyugodtam, hogy ez nekem nem fog menni. Többször láttam, hogy a Margitszigeti Atlétikai Clubnál sokan melegítgetnek, futáshoz készülve. Volt ott víz is, gondoltam iszom egyet és megnézem, kik ezek az emberek. Szinte még meg sem álltam, amikor – mint az aluljáróban a ”hittérítő” – léptél hozzám, hogy volna-e kedvem veletek futni. Amikor rávágtam, hogy „igen, van kedvem veletek futni!” fogalmam sem volt, hogy új időszámítás kezdődik az életemben, amelynek része a rendszeres edzésre járás, új emberek megismerése és futóversenyen indulás. Szinte pillanatokon belül, Zsuzsi (Vajda Zsuzsi) instrukcióit követve, le tudtam futni 10 kilométert, és mire őszbe csavarodott a természet feje, már sikeresen teljesítettem egy félmaratont meg egy maratont.
Vissza tudsz emlékezni arra, hogy melyik volt az első olyan edzés, amely után büszkeségtől dagadó kebellel indulhattál haza? Ahhoz az edzéshez, teljesítményhez képest hol tartasz ma?
Amikor csatlakoztam a szigeti edzésekhez, Zsuzsi éppen egy hölgyet készített fel a szeptemberi félmaratonra. A felkészülésben ott tartottak, hogy 5 perc/km átlagban futottak 10 kilométert. Zsuzsi mondta, hogy fussam le velük a távot. Elindultam úgy, hogy előtte ennyit egyszerre még sosem futottam. Fogytak a kilométerek és egyre biztosabb voltam benne, hogy nem lesz gond, végig tudom futni. Így is lett. Ez az edzés egy hatalmas lökést adott számomra: érdemes folytatnom! Ehhez képest most ott tartok, hogy ezt a távot jó formában, olyan 41 perc alatt futom.
Jól ismerlek, közösségi ember vagy, de mindig megválogatod a társaságodat. A Margitszigeti AC közössége, a futótársak, akiket nem te válogatsz össze, mit jelentenek számodra?
Az évek során nagyon érdekes kapcsolat alakult ki a futótársakkal, főleg azokkal, akik már a Stadionoknál (ld. Puskás Ferenc Stadion; korábbi telephelyünk – a szerk.) is velünk futottak. Hetente kétszer, két órát találkozunk, tudjuk egymásról, hogy ki mivel foglalkozik, hol volt nyaralni, de – és ez nem negatívum – senkivel sem ápolok szoros baráti kapcsolatot. Ha mindenáron definiálnom kellene ezt, akkor valahova félútra tenném a haverság és a barátság közé. Pont a múlt héten történt, hogy kihagytam pár résztávot a keddi edzésen. Leültem a rekortánra és néztem, hogyan futnak résztávokat a többiek, utána hogyan mennek vissza a rajthoz. Nagyon jó volt így látni őket és örültem, hogy ehhez a klubhoz tartozom.
Többször láttalak esőben, hóban, nagy szélben is kitartóan edzeni. Mindig meglep a látvány, mert kényelmes ember hírében állsz… Mi segít a döntésben, amikor azon hezitálsz, hogy az eső, hó, stb. ellenére elindulj futni?
Erről a kérdésről megint egy veled (Sipos Dáviddal – a szerk.) kapcsolatos történet jut eszembe: pár hete jártam a szigetre lelkesen futni, nyár volt és persze jöttek a felhőszakadások. Egy keddi napon éppen indultam volna biciklivel, amikor láttam a fekete felhőket és inkább úgy döntöttem, hogy otthon maradok. A legközelebbi edzésen finoman közölted velem, ha bármit is el szeretnék érni a futással kapcsolatban, egy kis nyári zápor nem állhat az utamba. Az idő múlásával rájöttem magamtól is, hogy a mozgás öröme teljesen független az időjárástól. Persze vannak holtpontok, de a jó társaság feledteti a nehézségeket. Biztos vagyok benne, ha egyedül kéne futnom, már rég abbahagytam volna.
Az edzéstervedben szerepel hosszú futás, résztávozás, váltogatás, átmozgatás. Nyilván mindez együtt idézi elő fejlődést, de vajon van-e kedvenced a felsorolt edzéseszközök közül?
A felsoroltakat egyszerre lehet szeretni és utálni. Nálam ez teljesen hangulatfüggő. Résztávozásnál, váltogatásnál nagyon fontos az erőbeosztás. Ha az elején elrohanom, a vége már szenvedés. Viszont ha jól beosztom az erőmet, akkor fokozatosan tudok gyorsulni, ami hatalmas sikerélményt ad. Sajnos, ez nem mindig jön össze. A hosszú futások nálam az első kilométereken eldőlnek; nem csak a légzés, pulzusszám a fontos, hanem, hogy a gondolataim is szépen simuljanak a mozgásomhoz. Ha össze-vissza jár az agyam, akkor elég hamar szétesik a mozgásom és szenvedéssé válik a futás.
Mit gondolsz, mi lehet a távlati cél? Szinten tartani magad, vagy még tovább fejlődni?
Amikor az ember egy új dologba kezd, lehet az sport vagy egy új munka, mindig kell hagyni időt, hogy az új közegben kiismerje magát. A hosszútávfutás nem bonyolult sport, mégis millió olyan helyzet állhat elő közben, amelyekre fel kell készülni. Itt most nem csak a mínuszokban vagy a 35 fokos hőségben való futásra gondolok, hanem arra, hogy fel kell tudni ismerni azt a pontot, amikor a szervezet azt mondja elég, pihennem kell. Egy hosszabb táv futása közben nemegyszer megfordul a fejemben, hogy miért csinálom ezt, sokkal egyszerűbb lenne, ha mondjuk, otthon építenék egy terepasztalt és nézném, hogy mennek rajta a kis vonatok. Persze a célba érés öröme feledteti ezeket a hagymázas gondolatokat. Úgy gondolom, az elmúlt években sikerült a határaimat annyira megismerni, hogy tudom, van még hova fejlődni. Mindazonáltal számomra nemcsak a minél jobb idő elérése a cél, hanem hogy egyre többször mondhassam magamnak egy-egy hosszabb futás után: igen ez most nagyon jólesett, remekül érzem magamat!