Category Archives: Riportok

Aki nem hiányozhat az edzésekről….

Category : Riportok

1184806_665979123413069_1195220806_nEsős, szeles, késő őszi nap volt. Azt hittem, senki sem jön majd edzésre. Aztán, nyílt az ajtó és Mészáros Ili belépett. Mosolyogva kérdezte: „mi lesz a mai edzés?” Igaz is, miért pont azon a napon ne jött volna? Mindig jön, mindig vidám és mindig kedves. Azt vallja: számára a futás szabadság, sikerélmény, önbizalom. Na, és persze társaság…

 Nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor csatlakoztál Zsuzsi csoportjához… Segítesz felidézni, hogyan (és mikor) értesültél e közösség létezéséről?

2009 őszén találkoztam először Zsuzsival, pontosabban először veled, Dávid, miközben a szokásos szigetköröm után éppen gyanútlanul nyújtottam a margitszigeti futóút mellett. Épp egy edzés kezdete lehetett, és megkérdezted, hogy lenne-e kedvem csatlakozni egy futóklubhoz: nagyon jó társaság, tapasztalt edzőkkel, akikkel közös futásokon vehetek részt. Mivel ekkor már egy jó ideje futottam egy-egy szigetkört legtöbbször egyedül, vagy a munkatársaimmal, így erre az ellenállhatatlan ajánlatra egy gyorsan átgondolt igennel feleltem. Az ezt követő percben megismerkedtem Zsuzsival, aki próbált kifaggatni a futással kapcsolatos terveimről, amelyek lényegében csak alkalmi formában léteztek addig, ez azonban elég gyorsan megváltozott. Történetileg innen származik a „Zsuzsi csoportjához” tartozás.

Korábban is sportoltál?

Mindig szerettem sportolni, szerettem a sokak által utált vagy ellógott iskolai tesi órákat is. Általános iskolás koromban az iskolai kézilabda csapatban játszottam, és alkalmanként ki lettem jelölve résztvevőként atlétika versenyekre is. Bár nem vagyok élsportoló alkat, szerencsére a legtöbb sportágban nem 11150892_691875017589851_7250046320112962842_n (1)voltam teljesen reménytelen. Leginkább azt szerettem, hogy kiszabadulhatunk az osztályterem bezártságából, egy kis szabadságot kaptunk és arra csoportosítottam az energiáimat, hogy ezt kiélvezzem.

Voltak persze fel- és leszálló ágak a mozgás iránti lelkesedésemben. A sportéletem „sötét korszaka” a tinédzser éveim voltak, amikor a gimis testnevelés órákon kívül nem voltam túl aktív ezen a téren. Utána, nagyjából a húszas éveim elején-közepén – amikor irodában kezdtem dolgozni – találtam ismét a sportra. Hiányzott a mozgás, kissé el is tespedtem, de nem akartam elengedni magam, így elkezdtem barátokkal rendszeresen bringázni, évekig fitnesz-edzésekre jártam, különböző amplitúdójú csoportos órákra. Ezt követte a mostani rendszeres futás, ami mellé persze néha befér egy-egy bringázás, vagy ami épp adódik.

Miért éppen a futás? Mi vonzott ehhez a sportághoz?

Őszintén szólva, nem tudok konkrét okot említeni, miért épp a futás. Fiatalabb koromban nem szerettem, sőt untam a hosszabb – értsd 2-3 kilométeres – futásokat, bár a rövidebb, gyors tempójú rokonaikkal még csak-csak kibékültem.

Amikor később, 2007 körül egy barátnőm biztatására elkezdtem a futást, fellelkesített, hogy első alkalommal megállás nélkül körbe tudtam futni a szigetet, és minden alkalommal fejlődött a tempóm, ami sikerélményt adott – a kezdeti szenvedés mellé. Ja, és persze izmosabb is lettem, ami külön ajándék volt.

Akkoriban a futás sokkal kevesebb embert érdekelt, az utóbbi években viszont (szerencsére) elég menő dolog lett „kimenni a szigetre, kocogni egyet.”

Mindenesetre akkor eldöntöttem, hogy ez jót tesz nekem: rendszeresítem a futásokat, és megpróbálok egy héten három alkalommal futni, ehhez a mai napig tartom magam.  Zavar, ha nem tudom a szokásos adagot teljesíteni, és fizikailag is érzékelem a kihagyást, de gondolom, ezzel minden rendszeresen futó így van.

Edzésről-edzésre jelen vagy, és példaértékű szorgalommal teljesíted a napi edzéstervet. Nem tévedek, ha azt gondolom, hogy “civilben” is kitartó, eltökélt és céltudatos vagy? Mi motivál téged, amikor futóruhát öltesz?

A rendszeres részvételnek egészen egyszerű oka van: szeretek ide járni, élvezem az edzéseket, az itteni társaságot, része lett a mindennapoknak, ráadásul fontos része. Bár néha már az edzés előtti napon belegondolok, hogy: „hűha, holnap 6×1000, kegyetlenül sínylődni fogok”, de aztán a negatív gondolatok helyett átverekszem a távokon magam. Hozzá kell tennem, hogy ezt a típusú edzést, egyedül, képtelen lennék hatékonyan véghezvinni; nagyon „húz” a csapat, én meg kapaszkodom.

Ami az eltökéltségemet illeti, általában 10625155_10204829263709571_2157350656017825463_nha eldöntök valamit, akkor azt szeretem megtervezni és megvalósítani a tőlem telhető legjobb módon. Ugyanakkor mégsem mondanám, hogy nagyon céltudatos vagyok: azt hiszem, az igazán jó versenyzők keménysége és kitartása hiányzik belőlem, valószínűleg ez alkati dolog. Nem is az a célom, hogy feltétlenül győzzek mások előtt, vagy folyamatosan bizonyítsak a külvilágnak. Motivál az az érzés – mint mindenkit – ha fizikailag és mentálisan is egyre erősebbnek érzem magam saját magamhoz képest; ha egyre könnyebben teljesítem a feladatokat. Ugyanakkor nem omlok össze akkor sem, ha épp nem úgy jön ki a lépés, ahogy szerettem volna. Zavar, ha nem sikerül egy kitűzött cél, de úgy gondolom a sikereinkhez és a kudarcainkhoz egyaránt alázattal kell hozzáállnunk. Szóval, inkább azt szeretném elérni, hogy lehetőleg minél többször – edzésen, versenyeken, alapozó időszakban – jó tapasztalat legyen a futás, mutasson valamilyen irányba, és motivált tudjak maradni életem végéig.

Mit gondolsz, van “kihatása” a civil életedre futó mivoltodnak? 

Több mindenben is. Ami napi szinten azonnal megtapasztalható, hogy ha kijövök a pályára munka után – még ha néha nagyon leharcoltan is – és teljesítem a tervezett adagot, az levezeti az aktuális stresszt. Persze a futás nem a bölcsek köve, nem oldja meg a problémákat, de eredményez egy kiegyensúlyozottabb lelkiállapotot.

Amit még ad, az az önbizalom. Többet megtudtam magamról, mit vagyok képes teljesíteni, és ha az ember ezt tudja, az megszilárdítja a magába vetett hitet. Megtanultam azt is, hogy tisztelni kell a testünk visszajelzéseit, mert különben ez visszaüt, ha nem most, akkor 10-20 évvel később. Ehhez persze türelem kell és elfogadni, hogy a szervezetünk néha nem tudja azt nyújtani, amit szokott.

Megbarátkoztam az ázt2x2_neha_5_2ató esővel és a mínuszokkal is, a hőséggel ugyan még van elszámolnivalónk, de sokkal jobban tolerálom, mint a kezdeti időkben.

Jó, hogy része lettem egy közös érdeklődésen alapuló, de nagyon változatos társaságnak, a futóközösség is része lett a futáson kívüli életemnek.

A szabadidőmet illetően a fókusz kicsit eltolódott. Sok minden érdekel, és elég elfoglalt vagyok, de nem szokatlan gesztus a futás felé, hogy hozzá igazítok más programokat.

 

By SpsDvd


“Maraton az édesapámért” a parokia.hu oldalán

Category : Riportok

Forrás: parokia.hu

2016. április 05., kedd – Fekete Zsuzsa

pic_dsc4627Másfél éve, negyvenöt éves korától fut rendszeresen. Az első maratonja után sem csökkent a lelkesedése, sőt ismét szeretné túlszárnyalni önmagát. Szokatlan helyszínen és az egyházban szokatlan témáról beszélgettünk Sipos Aba Álmossal. A református lelkipásztort egyik margitszigeti edzésére kísértük el.

Különös felvetéssel állt elő a dunamelléki egyházkerület lelkészértekezletén. Azt kérte, hogy tegyenek többet a papok az egészségükért: ha tehetik, sportoljanak vagy legalább fussanak rendszeresen.

Lelkipásztorként mozgáshiányos életmódot élünk. Édeskevés az egészségünkhöz, hogy felmegyünk a szószékre és lejövünk onnan, vagy éppen elsétálunk az íróasztalunkig. Mindannyian stresszes életet élünk, de a stressz pszichét terhelő részétől képesek vagyunk megszabadulni. A szomatikus rész azonban csak testmozgással semlegesíthető. Ezért mondom a kollégáimnak, hogy tegyenek önmagukért, figyeljenek az egészségükre.

Az átlagember azt gondolná, hogy ha valakinek, hát a lelkésznek biztosan stresszmentes az élete.

Kívülről talán nem látszik, de van egy belső olvasata a szolgálatunknak, amire általában nem kíváncsiak az emberek és mi sem beszélünk róla. Aki hittel végzi a szolgálatát, nap mint nap az élet és halál küszöbén áll. Ma délután, éppen idejövetelem előtt, két embert temettem el, két család sorsában kellett osztoznom, őket vigasztalnom. Lehet, hogy kívülről nem tűnik nehéz feladatnak a miénk, belülről mégis az. A stressz nem múlik el attól, hogy véget ér egy szertartás, a feszültség szomatikus részét ott hordozzuk a sejtjeinkben.

Önnek hogyan segít a sport a stressz csökkentésében?

A mozgás semlegesíti a stressz-hormonokat, így ezek nem tudnak rombolni a szervezetben. A futás engem azért kapcsol ki, mert egészen mást csinálok, mint napközben. Sokan mondják, hogy jól tudnak gondolkodni futás közben, de nekem a sport leginkább olyan időtöltés, amikor nem gondolok semmire. Lefutom a kitűzött távolságot, átmozgatom a tagjaimat, kivonódom a mindennapos gályázásból. Nézelődöm és felfedezek olyan dolgokat, amiket az autóból nem lehet észrevenni.

Egy szerzetes könyvében olvastam, hogy számára a futás szinte meditáció, amikor közelebb kerül Istenhez.

Nem akarom misztifikálni a futást. Ha a mozgás szükségességének lelki okait, magyarázatát keresem, inkább arra gondolok, hogy Isten egyik alapvető parancsa az ember számára a munkára vonatkozott. A technikai fejlődés, a gépesítés miatt azonban alig végzünk fizikai munkát, pedig a testünknek szüksége van mozgásra. A nagyszüleinknek még nem kellett konditerembe járniuk, hiszen kapáltak, gereblyéztek, gyalogoltak és még sorolhatnám. Mi sporttal pótolhatjuk a mozgáshiányt.

A református egyházban sokszor hallunk a lélek kérdésiről, de hogy mi van a testünkkel, arról ritkábban esik szó.

Pedig felelősek vagyunk a testünkért is! A testben nem látok ellenséget, még akkor sem, ha a Biblia sokszor a „test” kifejezéssel jelöli a bűnt, de önmagában nem szabad azt gondolni, hogy a testünk az ellenségünk. Sőt gondoznunk kell a testünket, hogy az isteni parancsolatokat – akár a családalapítás parancsolatát – teljesíthessük.

Ön hogyan viszonyult korábban a mozgáshoz?

Gimnazistaként sokat mozogtam, aztán a honvédségnél tüzérként is sok fizikai munka adódott. A teológia alatt ellustultam, majd jött a házasság és a gyerekek. Mikor hét évig tábori lelkészként szolgáltam, időnként még felszívtam magam, de ez sem volt tartós. Tíz évvel ezelőtt kerültem Békásmegyerre, azóta tizenkét kilogramm súlyfelesleget szedtem fel. Tulajdonképpen nem volt ez olyan látványos változás, éppen fordítva. Amikor a sport miatt kezdtek leapadni a kilóim, akkor szólítottak meg többen is aggódva, hogy nem vagyok-e beteg. Most a testmagasságomhoz viszonyítva arányos a súlyom.

Interjúkészítés közben forognak is utánunk itt a margitszigeti futópályán. Nézik, hogy vajon melyik híres sportolóval készül beszélgetés, hiszen az alkata alapján akár sportoló is lehetne.

Köszönöm, de negyvenhét évesen családdal, gyerekekkel már csak az a célom, hogy tegyek az egészségemért, a boldogságunkért ilyen módon is. Nehéz volt rálépni erre az útra. Dávid öcsém, aki korábban atletizált, sokat mondogatta, hogy beteg leszek, ha nem kezdek el rendszeresen mozogni. Igaza lett, öt éve magas vérnyomást diagnosztizáltak nálam, emiatt gyógyszert kell szednem.

Mikor jött el az a pont, amikor úgy döntött, belefog a futásba?

Nagyjából másfél évvel ezelőtt. Augusztus 22-én húztam fel először tudatosan a sportcipőt azért, hogy fussak. Korábban csak a szabadidőmben járkáltam benne. Az első futás volt a legnehezebb, nagyjából három kilométert futottam.

Az nem kevés elsőre!

Nem kevés, de ahogy én kinéztem utána… Nagyon kikészültem. Direkt este mentem futni, nehogy valaki meglásson. Aztán napról napra növekedtek a távok, és októberben már hat kilométert futottam. Ősszel megfogadtam, hogy ha egy év múlva hét kilométernél tartok, nagyon elégedett leszek. Úgy éreztem, hogy a hat kilométerrel eljutottam a teljesítőképességem határához, nem tudtam elképzelni, hogy ennél többet tudnék teljesíteni. A sikerélmény és persze a hiúság azonban arra sarkallt, hogy kicsit mindig többet és többet fussak. Decemberben már lefutottam a félmaratont is. Megüzentem az öcsémnek a hírt, Dávid pedig úgy reagált, hogy nem vagyok normális. Ettől kezdve úgy éreztem, hogy inkább vissza akartak fogni. A félmaraton kiugró teljesítmény volt akkor, később nem futottam ilyen sokat egyben. Mostanra azonban hetente egyszer jóérzéssel lefutom…

Úgy tudom, hogy most is maratonra készül.

Tavaly októberben lefutottam a Spar Budapest Maratont. Ez volt az első maratoni futásom, de mögötte személyes és lelki dolgok húzódtak meg.

Elárulja, mi volt ez?

Az egyik kedves gyülekezeti munkatársunk édesapja, a verseny főszervezője azt mondta, hogy szívesen látnak a Spar Budapest Maratonon, ez nagy motiváció volt számomra. A lelki oldala pedig az volt, hogy akkoriban édesapám éppen betegen feküdt. Sokat noszogattuk, bátorítottuk, hogy vegyen erőt magán. Úgy gondoltam, hogy egy nagyobb lépéssel, ahol nekem is komolyan erőt kell venni magamon, motiválni tudom majd őt. Sajnos már nem élte meg a versenyt, de én az ő emlékre futottam. Nagyon szép élmény volt.

Gondolt az édesapjára a verseny közben?

Amíg tudtam még gondolkodni, gondoltam rá. De a maratoni táv olyan hosszú, hogy az órák elteltével kirostálódnak az ember gondolatai. 4 óra 03 perc 58 másodperc alatt futottam le a 42,2 km-es távot. Az volt a vágyam, hogy négy órán belül teljesítsek, de nem tudtam, képes leszek-e rá, hiszen korábban soha nem futottam még ilyen sokat. Az öcsémék azt mondták, hogy ne az időre koncentráljak, hanem az legyen a cél, hogy lefussam a távot. A családom, a feleségem és a lányaim pedig ott vártak a célban.

Melyik maraton a következő kihívás?

Dávid öcsémék a futóklubjukkal évente egyszer elmennek egy külföldi maratonra is. Idén velük tartok Salzburgba. A budapesti maratonon – futónyelven szólva – úgy éreztem, hogy maradt még bennem egy kicsi…

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás, ill. archív


„Tapasztalat, önismeret, alázat, és rengeteg edzés”

Category : Riportok

Csapattársunkról, a mindig csöndes, visszahúzódó Balogh Robiról kevesen tudják, hogy olykor egészen elképesztő távokat teljesít… naná, futva! Pár napja például, részt vett egy “hatórás” versenyen. Igen, hat órán át futott a mezőny, azzal a céllal, hogy minél hosszabb távot teljesítsen ezen idő alatt. Őrültség. Őrültség? Robit kérdeztem, hogy választ kapjak.

Robi! Mikor vetted az első futócipődet?

2006-ban vettem az egyik bevásárlóközpontban egy ”utolsó darab” akciós futócipőt. (Akkor még nem tudtam, hogy milyen fontos a jó cipő, ha az ember futásra szánja a fejét…). Nagy szerencsém volt ezzel a cipővel, mert – mint később értesültem – ”szupináló”, azaz kifelé dőlő a lépésem, s az ominózus cipőt pont erre az ortopédiai jelenségre gyártották. Azóta persze tudatosan vásárolok, sőt előre több cipőt is, hogy a többnapos versenyeken is legyen tartalék, amire például esős időben lehet számítani.

Vissza tudsz emlékezni az első, igazán hosszú futásodra, aminek a végén azt mondtad: “Na, ennyi elég volt!”

Az első hosszú futásomnak a 4 kilométert gondoltam, de persze utána mindig egy kicsit többet akartam. Csodáltam azokat az ismerőseimet, akik félmaratont futottak. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ilyen hosszú távot lefutni… Ők mesélték, hogy vannak versenyek, ahol rengetegen lefutják ezt a távot, sőt még hosszabbakat is, például a maratonit. Amikor ezeket a távokat első alkalommal lefutottam, persze arra gondoltam, hogy ez elég volt, de kis idővel már azon törtem a fejem, hogyan tudnék még többet lefutni.

Mi vonz téged az ultrafutásban?

A kihívás, hogy képes vagyok-e teljesíteni a kitűzött célt.  Vonz továbbá önmagam megismerése; a figyelem; a koncentráció, amit a hosszútávfutás igényel. Olyan ez, mint egy stratégiai játék. Előre megtervezem a taktikát, a ritmust és a frissítést.  Megtervezem azt, hogy a problémákat, amelyek esetleg felmerülnek, hogyan fogom majd kezelni. Ehhez persze szükséges a tapasztalat, az önismeret, az alázat, és a rengeteg edzés. De ha jól sikerül, amit eltervezek, az olyan pluszt ad, ami arra ösztönöz, hogy tovább feszegessem a határaimat.

Kedden és csütörtökön a közös, margitszigeti edzéseinken látlak, ahol pontosan annyit futsz, mint a többiek. Feltételezem, további edzésekkel egészíted ki a felkészülést. Hányszor, hány kilométert futsz a hét többi napján? 

A hétköznapokon 10-20 km közötti távokat futok, szombaton és vasárnap pedig hosszabbakat, akár 40 kilométert is. A jó formához  100-130 km-es hetek kellenek, de sajnos ehhez ritkán van elég szabadidőm. Optimális esetben a héten 1 nap pihenőt tartok, 4-5 napot futok. A futáson kívül pedig, ha csak tehetem, eljárok úszni és jógázni is.

Mi alapján választod ki a soron következő versenyedet? A helyszín, a versenytáv, vagy a mezőny kelti fel az érdeklődésedet? (Esetleg évről-évre ugyanazok a versenyek?)

Vannak kedvenc versenyeim, amiken évről-évre igyekszem részt venni, illetve évente egy külföldi maratont is be szoktam tervezni. Változó, hogy a barátok, a helyszín vagy egy új kihívás jelenti-e a motivációt.

A fent említett hatórás versenyre készülve, melyik volt a leghosszabb táv, amit edzés-jelleggel futottál?

A tavalyi év végén és az idei év elején nem úgy ment a felkészülés, ahogyan terveztem.  Több 30 km feletti edzésem volt, de ennél kicsit több kellett volna ahhoz, amit el szerettem volna érni a versenyen. (70 km volt a célom, aztán 68,4 kilométerig jutottam.)

Milyen technikáid vannak a monotónia leküzdésére? Gondolom, nem csupán testileg, de lelkileg is nagy küzdelem ilyen hosszú időn át koncentrálni, s fenntartani a motivációt…

A 6 órát felosztom órákra és így nem is tűnik olyan soknak. Mindig van egy kis cél a verseny közben, amit várok, például a frissítéseket. De amit mindig nagyon várok, az az mp3 lejátszóm… a zenét a  3-4 óra körül szoktam bevetni, mivel mindig új lendületet ad és ilyenkor már nagy szükségem van erre.

Hogyan, milyen frissítőkkel oldod meg az energia utánpótlását a verseny közben? Rendszert viszel a frissítésbe, vagy csak “ha szükségét érzed” akkor falatozol?

A frissítést mindig előre megtervezem, igénybe véve a versenyszervezők kínálta lehetőségeket is. Egyébként vizet már az elejétől kezdve folyamatosan veszek magamhoz, nem várom meg, hogy szomjas legyek. Enni (kis szelet vajas kenyér, ropi, gyümölcsök, energia-gél, sőt néha leves is) kb. a 10. km-től szoktam. A csokit, szőlőcukrot és az iso-t kerülöm, és kólát is csak kivételes esetekben iszom.

Egy hatórás futás során egyenletes tempóban futsz, vagy vannak gyorsabb, illetve lassabb ciklusok?

Próbálok egyenletesen futni, 5 perc/km körüli tempóban. Rendszerint, a futás első felében kicsit gyorsabb szoktam lenni, aztán 4-5 óra között általában holtpont szokott jönni, amikor lassulok. Az utolsó órában újra gyorsulni szoktam, már amennyire ez lehetséges…

Melyek azok a tárgyak (felszerelés), amelyeket feltétlenül magaddal kell vinned, ha ilyen hosszú távolságra indulsz?

A hatórás versenyeket általában rövidebb körpályán szokták tartani, ezért nem kell futás közben sok mindent magammal cipelni. Egy reklámszatyorba elfér néhány váltóruha és a saját frissítésem és néhány apróbb kellék (magnézium, kalcium, vazelin, sebtapasz, tű és cérna). Ha nem körpályán futunk, keresek biciklis kísérőt, aki hozza ezeket utánam.

A verseny után hány napig regenerálódsz? Vannak bevált módszereid?

Ha jól felkészültem, akkor a verseny után alig van izomlázam, így 3-4 nap elegendő a regenerálódáshoz. A mostani verseny után több mint 1 hét kellett. Sok alvás, masszőr és az úszás szokott segíteni a folyamat felgyorsításában.

A civil életben, mi a környezeted véleménye különös szenvedélyedről?

Megszokták…

Van esetleg álom-versenyed, amire jó lenne egyszer eljutni, amit jó lenne teljesíteni?

Egy régi nagy álmom tavaly vált valóra: a Békéscsaba – Arad – Békéscsaba Szupermaraton teljesítésével. Több évig készültem rá, míg végül a rajtvonalhoz álltam. A versenyen sok futó barátom vett részt és a második nap a célban megvártak, hogy együtt örüljünk a befutónak. Nagyon nagy élmény volt, minden futónak kívánom, hogy éljen át egyszer egy ilyet.

A következő nagy célt még keresem.

by SpSDvD


A sMACk of France: Jonathan

Category : Riportok

Why do you run? What are you reasons for running?

jon3.I always loved running. In France, we did a lot of Cross country running as part of our high school curriculum. Yet, my favorite sport is football but I had many injuries playing in the last few years. Running now helps me stay in shape and injury-free longer 🙂

 What are your aims and goals?

Running for me is a pleasure. I occasionally participate in races to challenge myself but my goal is to grow a healthy lifestyle. And running regularly is the main part of it!

 How did you start running, and why do you still run?

After injuries, running is my favorite way to return to fitness. Joining a running club made it even easier to enjoy running and to motivate myself to go for a run! I have met a lot of great people in MAC and the trainers support is priceless to improve while having fun.

Why would you recommend this sport to others? and to other international people?

In my view, sport in general is the best way for foreigners to socialize and make new friends in a new city. Running is no different and more it is a sport that is easy to get started with. Alone or in a team, you can do it anywhere!

 What do you like in running?

In the morning, it gives me a high and kick starts my day. In the evening, it helps me clear my head. And when I’m traveling for leisure or business it gives me a quick way to discover the city.

 Why did you choose our running club?

I initially joined a session with the Nike Running Club led by the same MAC coaches team. Joining a club was really important for me to exercise regularly. Like I said before, motivation comes easier in a group than on your own! I really enjoyed this first experience and went on to try a training with MAC. The members were all very welcoming and it was easy to feel part of the club from the beginning! It was a great choice! And also the exercises performed during the sessions helped me over the weeks to quickly return to fitness and stay in shape later.

Why would you recommend our club to other ( international) runners?

Whether you are a beginner runner or a more advanced one, you will feel welcomed at MAC and find exercises adapted for your fitness level. If you’re looking to exercise in a friendly environment and make new friends, MAC is the placjon4.e to start!

 by Jonathan S. Amoussou


„…igen, van kedvem veletek futni!”

Category : Riportok

Tasnádi Tamás oszlopos tagja a csapatunknak. Legutóbbi beszélgetésünk során kiszámoltuk, hogy bizony hat éve jár Vajda Zsuzsi csoportjába futni. Innen jött az ötlet, hogy egy kis riportban bemutassuk őt, akinek a futás – nem túlzás – megváltoztatta az életét.

Tamás! Érdekelne, hogyan éltél korábban? Sportoltál?

tomi2Gyerekkoromban leigazolt focista voltam, de a középiskola második felében abbahagytam és évekig semmit sem sportoltam. Később, havonta egy-két alkalommal eljártam úszni, de akkor is a 10 perces úszás után inkább a szaunában ültem. Nem hiányzott a sport, az meg, hogy fussak, meg sem fordult a fejemben. Emlékszem, kb. 10 évvel ezelőtt, egy szép őszi napon a belvárosban volt dolgom, és láttam, hogy a rakpart le van zárva. Egyszer csak feltűnt egy futó, majd jöttek utána egyre többen, több ezren lehettek. Néztem őket, de semmilyen késztetést nem éreztem, hogy én is ott fussak, sőt, igazából nem is értettem, hogy miért futnak.

Honnan jött az ötlet, hogy elkezdj futni? Mi vonzott ebben a sportban?

30 éves korom környékén elkezdtem érezni, hogy szükségem van a mozgásra. Az kizárt volt, hogy egy teremben súlyokat emelgessek vagy, quod Deus avertat, futópadon fussak. A friss levegőn akartam mozogni, így kizárásos alapon maradt a bicikli és a futás. Elhatároztam, hogy kerékpárral fogok kijárni a szigetre futni. Nem is telt el sok idő és az ismerőseim kérdezgették, hogy minden rendben van-e velem, mert pár kilót leadtam. Addig is távol állt tőlem a diéta, de ekkor világossá vált számomra, hogy a futás mellett, bármit, bármikor ehetek, ihatok anélkül, hogy elkezdenék hízni.

tamás

Az étkezés kérdéséb

en tehát „szabadabbá tett” a sport. Ezen kívül még milyen változást idézett elő a rendszeres mozgás az életedben?

Akik ismernek, tudják, hogy kedd és csütörtök esténként csak nagyon indokolt esetben választok a futáson kívül más elfoglaltságot. A futás egy olyan rendszert vitt az életembe, amely annak ellenére, hogy néha lemondással jár, sokkal többet ad nekem, mint amennyit elvesz.

Mi volt az első komolyabb célod a futással?

Belesétálás nélkül le akartam futni egy szigetkört. Amikor ez sikerült, célba vettem a két kört, de ez hosszú hetek után sem sikerült. Már-már bele is nyugodtam, hogy ez nekem nem fog menni. Többször láttam, hogy a Margitszigeti Atlétikai Clubnál sokan melegítgetnek, futáshoz készülve. Volt ott víz is, gondoltam iszom egyet és megnézem, kik ezek az emberek. Szinte még meg sem álltam, amikor – mint az aluljáróban a ”hittérítő” – léptél hozzám, hogy volna-e kedvem veletek futni. Amikor rávágtam, hogy „igen, van kedvem veletek futni!” fogalmam sem volt, hogy új időszámítás kezdődik az életemben, amelynek része a rendszeres edzésre járás, új emberek megismerése és futóversenyen indulás. Szinte pillanatokon belül, Zsuzsi (Vajda Zsuzsi) instrukcióit követve, le tudtam futni 10 kilométert, és mire őszbe csavarodott a természet feje, már sikeresen teljesítettem egy félmaratont meg egy maratont.

Vissza tudsz emlékezni arra, hogy melyik volt az első olyan edzés, amely után büszkeségtől dagadó kebellel indulhattál haza? Ahhoz az edzéshez, teljesítményhez képest hol tartasz ma?

Amikor csatlakoztam a szigeti edzésekhez, Zsuzsi éppen egy hölgyet készített fel a szeptemberi félmaratonra. A felkészülésben ott tartottak, hogy 5 perc/km átlagban futottak 10 kilométert. Zsuzsi mondta, hogy fussam le velük a távot. Elindultam úgy, hogy előtte ennyit egyszerre még sosem futottam. Fogytak a kilométerek és egyre biztosabb voltam benne, hogy nem lesz gond, végig tudom futni. Így is lett. Ez az edzés egy hatalmas lökést adott számomra: érdemes folytatnom! Ehhez képest most ott tartok, hogy ezt a távot jó formában, olyan 41 perc alatt futom.

Jól ismerlek, közösségi ember vagy, de mindig megválogatod a társaságodat. A Margitszigeti AC közössége, a futótársak, akiket nem te válogatsz össze, mit jelentenek számodra?

Az évek során nagyon érdekes kapcsolat alakult ki a futótársakkal, főleg azokkal, akik már a Stadionoknál (ld. Puskás Ferenc Stadion; korábbi telephelyünk – a szerk.) is velünk futottak. Hetente kétszer, két órát találkozunk, tudjuk egymásról, hogy ki mivel foglalkozik, hol volt nyaralni, de – és ez nem negatívum – senkivel sem ápolok szoros baráti kapcsolatot. Ha mindenáron definiálnom kellene ezt, akkor valahova félútra tenném a haverság és a barátság közé. Pont a múlt héten történt, hogy kihagytam pár résztávot a keddi edzésen. Leültem a rekortánra és néztem, hogyan futnak résztávokat a többiek, utána hogyan mennek vissza a rajthoz. Nagyon jó volt így látni őket és örültem, hogy ehhez a klubhoz tartozom.

Többször láttalak esőben, hóban, nagy szélben is kitartóan edzeni. Mindig meglep a látvány, mert kényelmes ember hírében állsz… Mi segít a döntésben, amikor azon hezitálsz, hogy az eső, hó, stb. ellenére elindulj futni?

Erről a kérdésről megint egy veled (Sipos Dáviddal – a szerk.) kapcsolatos történet jut eszembe: pár hete jártam a szigetre lelkesen futni, nyár volt és persze jöttek a felhőszakadások. Egy keddi napon éppen indultam volna biciklivel, amikor láttam a fekete felhőket és inkább úgy döntöttem, hogy otthon maradok. A legközelebbi edzésen finoman közölted velem, ha bármit is el szeretnék érni a futással kapcsolatban, egy kis nyári zápor nem állhat az utamba. Az idő múlásával rájöttem magamtól is, hogy a mozgás öröme teljesen független az időjárástól. Persze vannak holtpontok, de a jó társaság feledteti a nehézségeket. Biztos vagyok benne, ha egyedül kéne futnom, már rég abbahagytam volna.

Az edzéstervedben sztomi5erepel hosszú futás, résztávozás, váltogatás, átmozgatás. Nyilván mindez együtt idézi elő fejlődést, de vajon van-e kedvenced a felsorolt edzéseszközök közül?

A felsoroltakat egyszerre lehet szeretni és utálni. Nálam ez teljesen hangulatfüggő. Résztávozásnál, váltogatásnál nagyon fontos az erőbeosztás. Ha az elején elrohanom, a vége már szenvedés. Viszont ha jól beosztom az erőmet, akkor fokozatosan tudok gyorsulni, ami hatalmas sikerélményt ad. Sajnos, ez nem mindig jön össze. A hosszú futások nálam az első kilométereken eldőlnek; nem csak a légzés, pulzusszám a fontos, hanem, hogy a gondolataim is szépen simuljanak a mozgásomhoz. Ha össze-vissza jár az agyam, akkor elég hamar szétesik a mozgásom és szenvedéssé válik a futás.

Mit gondolsz, mi lehet a távlati cél? Szinten tartani magad, vagy még tovább fejlődni?

Amikor az ember egy új dologba kezd, lehet az sport vagy egy új munka, mindig kell hagyni időt, hogy az új közegben kiismerje magát. A hosszútávfutás nem bonyolult sport, mégis millió olyan helyzet állhat elő közben, amelyekre fel kell készülni. Itt most nem csak a mínuszokban vagy a 35 fokos hőségben való futásra gondolok, hanem arra, hogy fel kell tudni ismerni azt a pontot, amikor a szervezet azt mondja elég, pihennem kell. Egy hosszabb táv futása közben nemegyszer megfordul a fejemben, hogy miért csinálom ezt, sokkal egyszerűbb lenne, ha mondjuk, otthon építenék egy terepasztalt és nézném, hogy mennek rajta a kis vonatok. Persze a célba érés öröme feledteti ezeket a hagymázas gondolatokat. Úgy gondolom, az elmúlt években sikerült a határaimat annyira megismerni, hogy tudom, van még hova fejlődni.  Mindazonáltal számomra nemcsak a minél jobb idő elérése a cél, hanem hogy egyre többször mondhassam magamnak egy-egy hosszabb futás után: igen ez most nagyon jólesett, remekül érzem magamat!

 

 

 

 


Our Italian Latte MACchiato with full of energy and caffeine

Category : Riportok

We try to keep interviewing our international runners. The next person who will tell us some word about himself and about his “relationship with running” is Roberto Motta from Italy. Please clikk here to read his background >>>

“Read More”


Our French running MAChine

Category : Riportok

We have some international runners at our Club. They came from different counties and have different reasons for running. It is always an interesting thing how different we are, and still have the same feelings or thoughts about sport. Alexandre J. Pelouze from France tells us why he runs and why he joined our Running Club on Margaret Island.

“Read More”


Aki nem tud futni, miért jár futókörbe?

Category : Riportok

viki5“Van egy filozófia, mely szerint az a busz, ami után futnod kell, az nem a te buszod. Én is ezt vallottam sokáig, de most már be kell látnom, ez csak kifogás! Hogyan jut el az ember ettől a gondolattól odáig, hogy maratonista futókkal megy edzőtáborba egy olyan hétvégén, amikor hőségriadó van érvényben?

Kellett hozzá egy olyan kolléga – mára már barát –, aki úgy döntött létrehoz egy amatőr futókört. Mivel sok sportágat kipróbáltam már, annak ellenére, hogy egyikhez sem volt kimagasló tehetségem, azt mondtam: hagyom magam, lássuk, mit tud a Zsuzsi kihozni belőlem! Az első edzésen nem tudtam körbefutni megállás nélkül a viki7Népstadiont (ez alig több mint 1 km). A „futásom” sebessége kisebb volt, mint a gyaloglásomé. Zsuzsi javítgatta a mozgásomat: „vállakat hátra, karok a csípő magasságában, tekintet előre néz…”. Többször jött mellettem, és csak beszélt, és beszélt, és beszélt hozzám, mígnem egyik edzésen azt vettem észre, hogy már 3 körrel melegítek.

Csupán néhány edzésen lehettem túl, amikor egy 400 méteres körre indultam el a futópálya külső ívén, mikor is előttem futott két profinak tűnő fiú. Mára már tudom, hogy nem csak annak tűntek: az egyik a Józsa Gábor, a másik a Sípos Dávid volt. Én mindent beleadva futottam a rám kiszabott távot. Azt látva, hogy alig növekszik a távolság köztem, és köztük, levontam a következtetést: nem is olyan nehéz dolog ez a futás! A tekintetem rögtön megemelkedett, büszkén futottam a két beszélgető fiú mögött, törekedve rá, hogy ne szakadjak le róluk. Ebben a pillanatban az egyik megkérdezte a másikat: „Elindulunk?” Hát elindultak! Hirtelen azt hittem, én kapcsoltam hátrviki4amenetbe, mert mint a villám, úgy távolodtak tőlem. Ekkor tartottam az 50 méternél, még volt hátra 350. Mondanom sem kell, mire én a 200 méterhez értem, ők már leköröztek. Szóval mégsem olyan egyszerű dolog a futás!

De a poén kedvéért lementem a következő edzésre is. Lehet, hogy nagyobb iramban fejlődtem volna, ha rendszeresen járok edzésre, de ez nem mindig történt így. A busz filozófiája sokszor lesz úrrá az emberen. Mindig van valami kifogás, hogy éppen most miért nem tudok lemenni edzésre. De néhány kihagyott edzés után már hiányzik, ezért megint megyek. És ha verseny közeledik, akkor gyakrabban megyek.

Mert bizony, így még versenyekre is eVikil lehet jutni! Csak 4-6 km-es távokra vállalkozom, és számomra ez nem is verseny, csak egy kicsit komolyabb edzés. De Budapest után futottam már Sokorópátkán, sőt még Triesztben is (ez volt a leghosszabb versenyem: 7 km). És eddig négy alkalommal fogadott be maguk közé egy olyan csapat, amely teljesítette az Ultrabalatont. Miért fogalmazok így? Mert nem tudom bevállalni a fejenként jutó 21 (most már 22) km-t. Jó, ha lefutom a rám kiosztott 12-15 km-t, de azt is csak úgy, hogy 3 vagy 4 szakaszban, nehogy 5 kilinél többet kelljen futnom egyben! És bizony ilyen a csapatszellem! A csapat többi tagja felvállalja a plusz kilométereket azért, hogy én ott lehessek.

 Sőt! Létezik az a futókör, amelyik azon túl, viki3hogy elvitt magával Triszetbe – ahol ők maratont/félmaratont futottak, én pedig részt vettem „Európa legviccesebb családi futásán” – még edzőtáborozni is elvitt a Bakonyba. Talán egyszer az a pillanat is eljön, amikor felfutok velük én is a Kőris-hegyre?

Amíg ennek a csapatnak tagja vagyok, még erre is van remény!”

Üdv: Bogdán Viktória