2 futó 4 nap alatt 195,5 km-t teljesítve 1. helyen ért célba

2 futó 4 nap alatt 195,5 km-t teljesítve 1. helyen ért célba

Category : Versenyek

12439272_10207410673477353_4931432463838674484_nA Balaton Szupermaratonon párban indultam, immáron 5. éve Haraszti Vikivel, aki egy nagyon jó barátnőm Sárvárról. Így a párosunk neve is Sárvári lányok lett. 4 nap alatt a Balaton körül összesen 195,5 km-t futottunk.

Minden napra jutott egy vagy két szakasz, hiszen minden nap három részből épült fel és ezt osztottuk szét Vikivel. Minden évben ez a kezdő versenyünk, ez adja a gerincét az évi felkészüléseknek. A verseny mellett ez egyfajta feltöltődés is számunkra, hiszen a barátainkkal vagyunk, és azt csináljuk, amit szeretünk.

Az idei megmérettetés is izgalmasra sikerült. A tavalyi győztes női párossal még az utolsó napon is harcoltunk az első helyért, de szerencsére idén mi kerültünk ki győztesen. Nagyon izgalmas volt, de a legfontosabb, hogy Vikivel végig támogattuk és biztattuk egymást. Az időjárásra nem lehetett panaszunk, tökéletes futóidő volt. A szél persze nem mindig kedvezett, de az egész mezőnynek meg kellett birkóznia vele.

12476570_231832640501558_492618082_n (1)Februárban sajnos egy sérülés akadályozta a felkészülésemet, de ezt a négy napot nem szerettem volna kihagyni. Az elején még egy megfázás is nehezítette a futásomat, de a gyömbér és a propolisz csodákra képes. Na és a jó társaság! :) A tempóm – érdekes módon – egyre jobb lett a negyedik nap végére. Nem vagyok csalódott, ez számomra mindig egy örömfutás, azért megyünk, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, és élvezzük ezt az eseményt. Reméljük jövőre újra rajthoz tudunk majd állni.

Alapvetően maratonra készülök, szeretném megjavítani az egyéni csúcsomat. A következő versenyem, ha minden jól alakul egy borvidéki terepmaraton lesz az olasz-szlovén határnál.

/Fendrik Zsóka/