Ladányi Timi a szélnél is sebesebben futott a Balatonon
Category : Versenyek
A Budapest Sportiroda hagyományosan március közepén rendezi meg a négy napos, közel 200 km-es Balaton-kerülő versenyét, a Balaton Szupermaratont, amelyre idén 9. alkalommal került sor, március 17-20. között. A verseny 195,5 km-ét egyéniben, párban és váltóban is lehet teljesíteni, de be lehet szállni csak az utolsó két napra (Félbalaton Szupermaraton) vagy egy-egy nap maraton feletti távjára is. Továbbá lehetőség van a 2. napon egy önálló félmaraton (Öböl Félmaraton), vagy a 3. napon egy önálló maraton (MaratonFüred) teljesítésére.
A tavalyi sikeres teljesítés után 2016-ban ismét egyéni indulóként álltam rajthoz, de idén egyúttal, a hétköznapi életben is párommal, Juhász Petivel vegyes párosban is futottunk. Peti ötszörös egyéni teljesítőként idén inkább egy jobb maratoni eredményre koncentrálva döntött úgy, hogy elég lesz neki napi 1 – 2 szakasz. 🙂
A versenyen 2011-ben indultam először, az akkor debütáló MaratonFüred betétszámon, amit sikerült megnyernem, igaz egy nem túl erős időeredménnyel. Megtetszett a verseny hangulata és következő évben már párosban érkeztem Édesapámmal a Félbalaton Szupermaratonra, ahol szintén elsőként zártuk a versenyt. Jött 2013 és az újabb cél: a teljes kör párban Édesapámmal, és, hogy a sorozat ne szakadjon meg, ismét az első helyen végeztünk. Innen már nem volt más hátra, mint a teljes kör egyéniben. 2014-ben Édesapám le is futotta, ezzel ünnepelve 60. születésnapját, én sajnos csak a felkészülés végéig jutottam el, akkor lesérültem és a versenyen már nem tudtam futni. Egy évet kellett várnom tehát az egyéni teljesítésre. 2015-ben az akkor 1,5 km-el rövidebb távot 16 óra 31 perc alatt teljesítettem az abszolút női dobogó 2. fokán. Maradt azonban némi hiányérzetem, nem a helyezés, inkább az időeredmény miatt, mert tudtam, hogy rengeteg időt ’eldobtam’ a frissítőknél, és többek között nem volt tökéletes az erőbeosztás (utolsó napra a lábaimat már nemigen éreztem 🙂 ). Már a versenyen megfogalmazódott bennem, hogy ez egy akkora ’buli’ (minden nehézségével, fájdalmával együtt), olyan csoda, hogy ezt még legalább egyszer meg kell csinálnom!
Voltak előzetes terveim, elképzeléseim már a nyár közepén, sajnos azonban augusztusban lesérültem és egészen novemberig nem igazán tudtam futni, és utána sem volt akadálymentes a felkészülés (mondjuk azt, hogy a fájdalom állandó társammá vált 🙁 ). Folyamatos újratervezésben voltam, aztán végül úgy érkeztem le a versenyre, hogy ’csak érjek körbe’.
A versenyen tökéletes futóidő volt, amióta részt veszek ezen a márciusi futáson talán most voltak a legideálisabbak a körülmények: nem volt hideg, de kifejezetten meleg sem (10-15 fok körül lehetett a hőmérséklet), nem volt túl erős szél, napsütés, egyszerűen tökéletes volt.
Az első nap (48,2 km) azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt ¾ év talán legjobb futását sikerült produkálnom. Nem volt semmi bajom, nem fájt semmi, úgy értem be a célba, hogy ’teljesen egyben voltam’. 🙂 És az már csak hab volt a tortán, hogy az első egyéni nőként értem célba.
A második nap 52,9 km-e azért már keményebb volt (leginkább fejben), ennek ellenére viszonylag jól ment, sikerült növelnem az előnyöm, bár azért kihajtottam magam a táv végére.
A 3. nap reggelén éreztem, hogy ez már nem lesz az örömteli futás, mint az előző két nap, holott a kedvenc terepem következett (Badacsony – Balatonfüred hullámzó pályája, 45,2 km). 20 km után szétment a gyomrom, onnantól a ’túlélésre’ mentem, így az addigi előnyöm a 2. helyezett lánnyal, Molnár Gittával szemben jelentősen le is csökkent.
Tisztában voltam vele, hogy az utolsó napon meg fogja próbálni behozni a lemaradását, ennek tudatában indultunk el az utolsó 49,2 km-re, vissza Siófokra. Gitta kb. 10 km-ig még hagyott az élen futni, akkor tempót váltott és olyan ritmusban és szép mozgással ment el, hogy azt mondtam, hogy ennyi volt, én ezt 40 km-en át nem tudom tartani. Szerencsére nagyon nem tudott leszakítani, de ehhez az kellett, hogy olyan tempóban fussak, ami akkor már a határt jelentette. Sajnos a gyomrom aznap sem volt rendben (30 km után ismét megadta magát), de a tudat, hogy menni kell, hajtott. És bár aznap ismét második lányként értem célba, mégis összetettben maradt 16-17 perc előnyöm, így 16 óra 33 perccel az első helyen végeztem immár nem csak a korosztályomban, de az abszolút női mezőnyben is a Balaton Szupermaratonon. 🙂 Vegyes párosban pedig Petinek köszönhetően a 3. helyen zártunk. 🙂 Bármennyire is furán hangzik, ez volt az az eredmény, amire egyáltalán nem számítottam és nem is számoltam ilyen lehetőséggel előzetesen. A sérülés annyira visszavetette a futásaimat, a tempómat, hogy nem is gondoltam, hogy így, ilyen jól és fájdalommentesen (!) sikerülhet a verseny (persze nyilván fájt már a végefelé, de nem a korábbi sérülés! 🙂 ).
A következő megmérettetés a Vivicittá félmaratoni távja lesz, majd május 1-én a Salzburg maraton, tehát mostantól a ’rövidebb’ távokra helyeződik a hangsúly ismét. Évek óta próbálom megjavítani a maratoni legjobb időmet, most azonban elhatároztam, hogy Salzburgban végre úgy szeretnék futni, hogy nem ezen görcsölök, hanem egy olyan jó, jóleső futás végén szeretnék célba érni, mint amilyen a Szupermaraton 1. napja volt. Hogy ahhoz milyen időeredmény párosul, az pedig már mellékes. 🙂