A sportruházat története I.

Manapság már nem kapják fel fejüket az emberek, ha az utcán, valaki tapadós sztreccs nadrágban halad végig, vagy egy-egy tömegközlekedési eszközök színes, rikítós, fényvisszaverős feltűnő futóruhában utazik. Még akkor sem, ha éppenséggel férfiakról van szó, akik esetleg neon-rózsaszín, tapadós felsőt és nadrágot viselnek. Az utca embere már azon sem lepődik meg, ha álarcba öltözött, parókás embereket lát kocogni a Budai vár, vagy esetleg a Váci utca környékén, ahogyan mi is tettük azt hétvégén. De hát hogyan is jutottunk el idáig? Hogyan lehetséges, hogy manapság a futóruházat már szinte mindennapos viseletnek számít?

A 19. században a sport leginkább a férfiak testmozgásáról szólt. Ezért a férfi sportruházatban végbement változások – az elmúlt 100 évre visszatekintve – nem voltak olyan szembetűnőek és látványosak, mint a női viselet tekintetében. Ezért mi most női ruházatra összpontosítva kísérjük végig a sportviselet roppant dinamikus fejlődését, és ezen keresztül mutatjuk be az átalakulást…Vágjunk is hát bele!

A 19. század elején a nők azért nem vettek részt sporteseményeken, mert az nőiségük erőteljes megkérdőjelezését jelentette volna, amit nemigen mertek akkoriban felvállalni a hölgyek. Idővel azonban a kerékpározás és az úszás – tekintettel a lányok egészségének megőrzésére – egyre népszerűbbé és egyre elfogadottá is vált. Később a felsőbb osztályok női tagjai már belekóstolhattak a tenisz, a golf és krikett szépségeibe, de csakis oly mértékben, amíg meg nem izzadtak! Ez fontos kritérium volt, hisz az akkori kor gondolkodása szerint az már a jóízlés határait súrolta volna.

• Az első olimpia 1896-ban a nők szemszögéből nézve egészen kirekesztő volt, hiszen csak úriemberek vehettek részt rajta.
• Hölgyek először csak 1900-ban Párizsban lehettek jelen a megmérettetésen: golfban, teniszben és hajózásban. Nagyon szigorú szabályok voltak érvényben ekkor még, hiszen, ellentétben a férfiakkal, akik már ekkor is rövidnadrágban és rövid újjú pamut ingekben viselhettek, a nőknek hosszú, bokáig érő ruhát kellett hordaniuk, magasított nyakú felsővel és magassarkúval. A nőiesség kérdése messze megelőzte a gyakorlatiasság és a teljesítőképesség fontosságát.
• 1904-ben St. Louis-ban a férfiak tovább lazították a szabályokat, már ujjatlan felsőben is versenyezhettek. A nők esetében azonban a formális, hivatalos, nem pedig a kényelmes és megengedő viseletet volt elfogadott.
• Az 1908-as londoni szabályoknak megfelelően minden olimpiai résztvevőt versenyzés alóli kizárással büntettek, amennyiben  fedetlen volt a teste a vállától a térdéig.
• 1912-ben Stockholmban a sport népszerűsítése végett már megengedték, hogy a női tornászok comb alatt érő szoknyát használjanak. A nézőközönség az engedményt azonban ellenségesen fogadta, és úrnőhöz nem méltónak tartotta. Ezen az olimpián vált a női úszás olimpiai versenyszámmá, amely esemény során a hölgyek combig érő gyapjú fürdőruhákban állhattak csak fel a rajtkőre. Az már előrelépésnek számított, hogy felül ujjatlanok lehettek a ruháik. Az akkor még prűd és zárkózott amerikai társadalom emiatt, azaz a szerény viseletre hivatkozva, el is tiltotta asszonyait az  úszástól. A férfiak ekkor kezdték el alsóingüket sportolásra használni, ahonnan az atléta szó is származik.
• Az I. világháború alatt a nők társadalmi szerepe teljesen megváltozott. A nőknek igen sok területen kellett azt bizonyítaniuk, hogy alkalmasak a fizikai terhelések és megmérettetések elviselésére. Ennek következtében a női ruhaviseletre vonatkozó szigorú szabályok és előírások is enyhültek. A nőknek munkába kellett állniuk, és mindez a ruházatban való szokások megváltozását is magával hozta. A hölgyek egyre inkább kimutatták érdeklődésüket a korábban férfias időtöltésnek vélt sport iránt, amely nemsokára a sportruházatbeli igények átalakulását is eredményezte. A világháborút követő békeidőszakban sem csappant meg érdeklődésük, divatossá, trenddé és népszerűvé vált a fiatal lányok körében a testmozgás. A nők vagányabb és bevállalósabb része már kacérkodott a nadrág viselésével, és a rövid fiús frizurák hordásával.
• Az 1920-as antwerpeni olimpián a női felső részeket már alsóbb nyakvonal mentén vágták ki, szabadabb mozgást biztosítva viselői számára. A női úszódresszek elkezdték lekövetni a női test vonalát, amelyet az idősebb generáció természetesen felháborodással fogadott. Megjelent a sportruházat gyártásban a könnyedebb, rugalmas jersey szövet, amely ugyancsak hozzájárult a légiesebb és akadálytalan mozgáshoz, hozzájárulva ezzel a sportolók teljesítményének javulásához.
• Az 1924-es párizsi olimpia alatt az elmúlt évek hirtelen, gyors fejlődésnek indult textilipari modernizációja mutatkozott meg. A könnyedebb anyagok, mint mondjuk selyem, a szatén vagy a pamut jersey kezdték kiszorítani a piacról a hagyományos gyapjú szövetet. Előtérbe kerültek az egyszerűbb, gyorsan felvehető ruhák, amelyet egy szempillantás alatt bárki magára ölthetett. Egyre több nő hányt fittyet a ruházati előírásoknak, és hagyta szabadon szárnyalni fantáziáját. A női sportolók úttörői lettek a női viseletről alkotott felfogások lerombolásának. Ekkor a női úszódresszek már térdig sem értek, kicsit feljebb a comb közepén ölelték körbe a lábakat.
• Az 1928-as amszterdami olimpián már nagyon érződött a női szabadságjogok kiterjesztésének áramlata, mint mondjuk a női szavazati jog elterjedésének gyakorlata. Ekkor a nők már hivatalosan is viselhettek kényük-kedvük szerint rövidnadrágot a szoknya helyett. Nagyon hosszú időbe és rengeteg csatába telt, míg a nők elfogadtatták, hogy van helyük a sportéletben, illetve, hogy ők is megérdemlik a kényelmes ruhaviseletet.
• Az 1932-as los angeles-i olimpia megrendezésére a nagy gazdasági világválság idején került sor. Ennek ellenére ez volt az a játék, amikor is felhúzták első Olimpiai Falunak nevezett épületegyüttest. A közös szállás és ellátás arra ösztönözte a sportolókat, hogy a versenyeken, meccseken kívül is büszkén magukon viseljék a nemzeti mezt, illetve megindult a hivatalos olimpiai ruházatok tervezése és gyártása is.
• Az 1936-os berlini olimpiára már a nadrág vált az általános viseletté. A ma is ismert sportmárkák születésének időpontja is erre az olimpiára tehető. A Dassler testvérek 1924-ben kezdtek hozzá a sportcipők gyártásához. 1936-ban az olimpia alatt sikeresen meggyőzték az amerikai atlétát Jesse Owens-t, hogy használja az ő szögescipőjüket. Jesse végül 4 aranyérmet szerzett a játékokon, amivel hatalmas elismerést és figyelmet vívott ki az új cipőnek. A II. világháború után Adolf Dassler megalapította az Adidas nevű márkát, míg Rudolf Dassler a Puma nevű márkát teremtette meg.
• Az 1948-as londoni olimpia alatt már nagyjából hasonló ruházat fedte a nők és a férfiak testét, minimális eltérés természetesen észrevehető volt. Két jelszó jellemezte a század közepén az olimpiai sportruházatot: praktikusság és divatosság.

Folytatás következik hamarosan…